Élet-Stílus

Koncertet ad a Kampec Dolores

admin
admin

2009. 01. 21. 13:53

A Kampec Dolores zenekar csütörtökön a Művészetek Palotájában lép fel, vendége a broken etno-csapat, a Zuboly.

A Kampec Dolores – a Kontroll Csoport egyik utódzenekaraként – éppen negyedszázada, 1984-ben tűnt fel. Az együttes 1985-ben az egykor a Velvet Undergroundban éneklő Nico előzenekara volt, három évvel később a legendás amerikai csapat, a Pere Ubu társa volt egy 12 országot érintő európai turnén.

Hajnóczy Csaba, a zenekar gitárosa, vezetője kifejtette: a Művészetek Palotájában játszanak régebbi dalokat is, de a kezdetekhez nem nyúlnak vissza, a számok zöme a legutóbbi, 2006-os lemezről, a Földanya, Égapáról hangzik el, emellett a készülő album dalaiból is lesz ízelítő.

Megjegyezte, hogy a Kampec Dolores a 2000-ben készített, A bivaly hátán című lemez óta újra és világosan elkötelezte magát azon az úton, amelyen a rockzene, a népzene és a dzsessz hatásai keverednek.

“Remélem, hogy az új album még az idén megjelenik, egyelőre a komponálás fázisában vagyunk. Szeretnénk, ha külföldön és Magyarországon is ki tudnánk adni” – mondta Hajnóczy Csaba. A Kampec Dolores ezen a téren komoly tapasztalatokkal rendelkezik, hiszen már az első, a zenekar nevét viselő lemez is Hollandiában jelent meg 1988-ban, és azóta több londoni és egy tokiói kiadó látott fantáziát dalaikban. A zenekarvezető megjegyezte: nagyon nagyra tartják, hogy van a világon néhány hely, ahol segítenek nekik.

A Művészetek Palotájában Organic címmel adnak koncertet; ez Hajnóczy Csaba elmondása szerint azt jelenti, hogy a fellépés nem csupán zenéről szól, hiszen különböző művészeti ágak egymáshoz illeszkedő alkotói vesznek részt a produkcióban. Lesznek például táncosok, a látványért pedig LaLuz felelős, aki fény- és fotógrafikus.

A Zubollyal közös koncert egyik érdekessége, hogy a Zubolyt alapító Ágoston Béla (szaxofon, brácsa, dorombének, ének) egykor a Kampec Dolores tagja volt.

A Kampec Dolores 2009-ben – akárcsak az elmúlt években szinte mindig – többször is fellép külföldön; készül Lengyelországba, fesztiválmeghívással rendelkezik Angliába és Mexikóba, emellett a nagyobb magyarországi fesztiválokon és klubokban is tervez koncerteket.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.