Élet-Stílus

Az Eger ikszelt, a Vasas nyert az Euroligában

admin
admin

2009. 01. 17. 22:04

Az Eger 7-7-es döntetlent játszott szerb Partizan Beograddal a vízilabda Euroliga D csoportjában, míg ugyanitt a Vasas idegenben verte a CN Marseille csapatát.

A roppant erős, listavezető szerb csapat a Vasas felett aratott budapesti diadallal a háta mögött érkezett a hevesi fővárosba, s nyilvánvaló volt, hogy a házigazdáknak csak tökéletes, vagy ahhoz közeli játékkal lehet keresnivalójuk velük szemben.

Az Egernek égető szüksége lett volna a győzelemért járó három pontra, mert a nyitókörben kikapott a Vasastól, és meglepetésre csupán döntetlenre volt képes a marseille-i fellépésén.

A nyitány mindenesetre tökéletes magyar sikert hozott: a találkozó előtt ugyanis Biros Péter, az Eger háromszoros olimpiai bajnoka vehette át a világ legjobb pólósát megillető díjat.

Benn a vízben is örömteli volt a hangul, hiszen Varga II Zsolt remek gólt lőtt, de a szerbek egyenlítettek, sajnos másodjára, Aaron Feltham találata, majd 2-2 után is, amikor Biros a harmadik hazai emberelőnyből volt eredményes (3-3).
Mégis egri vezetéssel folytathatták a csapatok, miután 3 másodperccel az első szünet előtt Varga csavarból villant.

Aztán jó időre leállt a góltermelés, és csaknem a fele lepergett már a második etapnak, amikor Bárány Attila szép centergólt szerzett (5-3). Kár, hogy – miközben kölcsönösen maradtak ki lehetőségek – egy ízben azért megfelelő válasz is érkezett szerb oldalról (5-4). Viszont megúszásból Biros jóvoltából megint dupla akkora lett az előny (6-4) a harmadik játékrész elején.

Később balszerencsés – és vitatható körülmények között – gólt kapott az Eger, de a 6-5 abból is következett, hogy négy emberelőnyt is elmulasztott kihasználni a hazai együttes.

Nem úgy a Partizan, amely rögtön az utolsó szünetet követően fórból egyenlített (6-6). A hajrában Szécsi parádés hárításaival tartotta az állást és ez által a lelket is a hazaiakban, szűk egy perccel a vége előtt pedig végre magyar gól született: Hegedűs Gábor bombalövése célba ért (7-6). Kár, hogy még maradt módjuk a szerbeknek hatásos ellenakcióra, s 10 másodperccel a dudaszó előtt döntetlenre tudták menteni a mérkőzést (7-7).

Marseille-ben nyert a Vasas

A kvartett leggyengébbnek ítélt együttesével szemben az idegenbeli győzelmet is joggal várta el az angyalföldiek szurkolótábora azzal együtt, hogy az Eger korábban csak döntetlenre volt képes a marseille-i fellépésén.

A meccs elején a franciák két (!) kihagyott vendégbüntető után 3-0-ra elhúztak, amikor végre Varga Dénes révén a magyar bajnok is betalált. A második negyedben egyre közelebb zárkózott a Vasas, majd 5-4-nél a vezetést is átvette.

A harmadik nyolc percben Kis Gábor harmadik góljával
jelentősre nőtt a magyar előny (4-7), a szintén triplázó Varga Dénes pedig gondoskodott a különbségtartásról (5-8).

A találkozó végére összeomló francia csapatnak Katonás Gergő és Varga Dénes – az olimpiai bajnok pólós négy góllal zárta a meccset – adta meg a kegyelemdöfést. A Vasas rossz kezdés után 10-6-ra nyert.

Euroliga, főtábla, D csoport, 3. játéknap:
ZF-Eger – Partizan Beograd (szerb) 7-7
A magyar góldobók: Varga II Zs., Biros 2-2, Feltham, Bárány, Hegedűs 1-1

CN Marseille (francia) – TEVA-VasasPlaket 6-10
A magyar góldobók: Varga Dénes 4, Kis G. 3, Katonás 2, Hosnyánszky 1

A csoport állása:
1. Partizan Belgrád 7 pont
2. Vasas 6
3. Eger 2
4. CN Marseille 1

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.