Élet-Stílus

Ismét vezető szerepre tör a Ferencváros

Rieb György, a Ferencvárosi Torna Club elnöke szerint reális elvárás, hogy a zöld-fehér klub szakosztályai a csapatsportágakban három éven belül érmes helyen végezzenek a bajnokságokban.

“A labdarúgócsapat reményeink szerint idén visszajut az élvonalba, ahol már a következő szezonban harcban kell lennie a dobogóért” – mondta a sportvezető.

“Jelenleg a vízilabda-szakosztályunk a legsikeresebb, ahol egy hároméves program alapján folyik a munka.”

“Most tartunk a harmadik évben, idén már az a célunk, hogy a legjobb négy között végezzünk a bajnokságban és innen kell jövőre továbblépnünk. A női kézilabdázóknál lezajlott egy generációváltás, az új csapatnak időre van szüksége, míg összeérik, de az idei szereplés eddig bíztató és könnyen előfordulhat, hogy nem is kell három évet várni az újabb bajnoki éremre. A férfi kézilabdacsapatunk feljutó helyen áll a másodosztályban, három éven belül ezen a vonalon is meghatározó gárdával kell rendelkeznünk. A jégkorongozók helyzete is rendeződött, természetesen az ő esetükben is az a cél, hogy három éven belül versenyben legyenek az érmekért.”

A gazdasági válság ellenére zökkenőmentesen zajlik a klub átalakítása holdinggá. Minden szakosztály Kft-ként működik a jövőben, de a tulajdonjog 52 százaléka az egyesületnél marad.
“A szakmai munka a gazdasági társaságok hatásköre, de hosszú távú stratégiai döntéseket nem lehet az egyesület hozzájárulása nélkül hozni.”

Rieb elmondta, az előzetes tervek szerint halad az Albert Flórián Stadion átalakításának előkészítése és bízik benne, hogy megvalósul egy régi álom, s a jégkorongozók is saját csarnokban fogadhatják majd az ellenfeleket.
“Minden klubnak olyan partnert kívánok, mint az angol befektetőink. Valamennyi ígéretet maximálisan betartanak, nekik köszönhetően eddig nem sokat érzékeltünk a gazdasági válságból. Sajnos, szinte biztos, hogy több magyar klubot is nagyon megvisel majd a bizonytalan pénzügyi helyzet, ami semmiképpen sem jó a hazai versenysportnak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik