Élet-Stílus

Jégkorong: búcsút inthetünk az élvonalnak

Veszélybe került a Kercsó Árpád mesteredző vezette Zalai Titánok jégkorongklub működése, miután a zalaegerszegi csarnok korábbi tulajdonosa súlyosan eladósodott, és az új tulajdonos, az MKB Bank időlegesen bezárja a létesítményt. Ha a létesítményre lakat kerül, összeomlik a Zalai Titánok csapata is, és eltűnik a sportág térképéről az egyik legígéretesebb hazai utánpótlásnevelő központ.

A magyar szövetség (MJSZ) honlapján a pénzintézet közleményben tudatta, hogy nettó 150 millió forintért vásárolta meg a pályát, és mivel alaptevékenységéhez nem tartozik hozzá a jégcsarnok-üzemeltetés, ezért a veszteséges működtetés további vállalása helyett a létesítmény időleges bezárására kényszerül. “A tulajdonosváltással összefüggő hatósági engedélyek beszerzéséig a jégcsarnokot egyébként sem lehet törvényesen tovább működtetni. (…) Az MKB Bank továbbra is nyitott minden ésszerű bérleti vagy vételi ajánlatra” – áll többek között a közleményben.

A Zalai Titánok (ztitans.hu)

A Zalai Titánok (ztitans.hu)

Kercsó Árpád, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya az MJSZ-nek elmondta: hivatalos értesítést még nem kapott, de informálisan már közölték vele, hogy szerda estére ki kell üríteniük az öltözőt, és el kell vinniük minden holmit.

A neves tréner szerint, ha bezár a pálya, szétszéled a csapat. Ráadásul a csapat magja, felnőtt korba érve, és kiegészülve más klubok tehetségeivel, évekre a világ élvonalában tarthatta volna a magyar válogatottat. “Így viszont ki merem jelenteni, igen hosszú időre búcsút inthetünk a sportág elitjének. Ami Zalaegerszegen történik, az a magyar hoki katasztrófája!” – fogalmazott Kercsó, akinek több korábbi tanítványa alapember a világ élvonalába hetven év után feljutott válogatottnak.

Hozzátette: a város jelen gazdasági körülmények között nem vállalhatja magára egy jégcsarnok teljes fenntartását, az adósságok rendezését. “Hogy egy klub alól kihúzzák a létesítményt, egyszerűen sokkoló” – mondta Kercsó, aki közel négy éve kezdte el a munkát csapatával.

Kovács Zoltán, az MJSZ főtitkára az MTI-nek elmondta: szerdán Studniczky Ferenc, a magyar szövetség elnöke levelet küldött Erdei Tamásnak, az MKB Bank elnök-vezérigazgatójának, amelyben konzultációt kért a mielőbbi megoldás reményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik