Élet-Stílus

Czink drámai végjátékban vesztett

admin
admin

2009. 01. 14. 09:04

Czink Melinda fordulatos csatában, drámai végjátékban három szettben kikapott a szlovák Magdalena Rybarikovától a hobarti női tenisztorna negyeddöntőjében.

A selejtezőből főtáblára jutott Czink Melinda simán, nullára veszítette el a negyeddöntős mérkőzés első játszmáját a világranglista 57. helyén álló szlovák ellenfelével szemben, ám a folytatásban ugyanilyen könnyedén, 6:1-gyel egyenlített.

A döntő játszma már nagy küzdelmet hozott. A női teniszezők rangsorában századik magyar játékos elveszítette, majd rögtön visszanyerte szervajátékát, később azonban ismét hibázott, így Rybarikova 5:4-nél már a továbbjutásért adogathatott.

Közel állt az újabb bravúrhoz (MTI/EPA)

Közel állt az újabb bravúrhoz (MTI/EPA)

Czink ugyanakkor nem hagyta magát, meccslabdát hárítva egyenlített, majd a következő két gémet a fogadó nyerte, méghozzá úgy, hogy közben labdamenetet sem vesztett.

Következhetett a rövidítés, amelyben Czink egy labdára volt az elődöntőtől, ám kettős hibát vétett, viszont Rybarikova harmadik meccslabdájával már élt, ekképp az 1 óra 40 perces csata végén ő ünnepelhetett.

„Én voltam a favorit, mivel ellenfelem a selejtezőből érkezett. Melinda kissé fáradtnak tűnt, ezzel együtt nagyszerűen teniszezett” – méltatta Czinket a szlovák játékos.

“Csalódott vagyok, a mai mérkőzés már szinte megvolt. A harmadik játszmában sokat tettem a győzelemért, többször is kockázatot vállaltam, még a rövidítésben is” – idézte őt a torna honlapja, amely megjegyezte, hogy Czink ezután Melbourne-be utazik az ausztrál nyílt bajnokságra, ahol főtáblás lesz.

Hobart, női torna, negyeddöntő:
Rybarikova (szlovák)-Czink 6:0, 1:6, 7:6
Kvitova (cseh)-Pavljucsenkova (orosz) 1:6, 7:5, 6:3
Razzano (francia)-Pironkova (bolgár) 6:4, 6:1
Benesova (cseh)-Dulko (argentin) 6:4, 6:4

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.