Élet-Stílus

Beckhammel ikszelt az AC Milan (videó)

admin
admin

2009. 01. 12. 09:25

Az AC Milan - David Beckhammel a soraiban - 2-2-es döntetlenre végzett a házigazda AS Romával a Serie A 18. fordulójának vasárnap esti rangadóján.

David Beckham az első milánói tétmérkőzésén rögtön a kezdőcsapatban kapott helyet, és mint utóbb elmondta, ezen még ő is meglepődött, ugyanakkor nagyon élvezte a játékot.

„Kissé csodálkoztam azon, hogy a kezdőcsapatba jelöltek, persze nagyon jól éreztem magam a pályán. Olaszországban nagyobb hangsúlyt kap a taktika, mint másutt, de sikerült alkalmazkodnom” – nyilatkozta a 89. percben lecserélt angol középpályás, aki a Los Angeles Galaxy labdarúgójaként márciusig kölcsönben futballozik a milánói együttesben.

Beckham jó teljesítményt nyújtott a középpálya jobb oldalán, ha kellett, a védekezésbe is besegített, ezzel együtt a főszerepet mégsem ő, hanem Mirko Vicinic, illetve Alexandre Pato játszotta: a bosnyák és a brazil támadó is duplázott.

AS Roma-AC Milan 2-2

A 22. percben – a vasárnap esti meccs első komolyabb helyzetét gólra váltva – Vucinic az AS Romának szerzett vezetést, miután hat méterről a kapu jobb alsó sarkába küldte a labdát.

Az előny kitartott a szünetig, ugyanakkor a második félidő elején gyorsan fordított az AC Milan. A 49. percben Kaká beadása után Pato közelről egyenlített, majd három perccel később a győzelem útjára terelte az övéit: gondolt egyet, meglódult a bal oldalon, és éles szögből a kivetődő Doni felett a bal alsó sarokba pörgetett.

Az AS Roma 72. percben egalizált: a tizenhatoson belül magányosan álló Vucinc hét méterről a bal alsó sarokba fejelt, és ezzel beállította a 2-2-es végeredményt. A 18. fordulót követően Milan a harmadik, a Roma 11. helyen áll a tabellán.

Serie A, 18. forduló:


AS Roma-AC Milan 2-2 (1-0)


Gól: Vucinic (22., 72.), illetve Pato (48., Pato (53.)

AS Roma: Doni – Cassetti (Cicinho, 81.), Mexes, Juan, Riise – Taddei (Pizarro, 64.), De Rossi, Brighi (Aquilani, 84.) – Perrotta, Baptista – Vucinic

AC Milan: Abbiati – Zambrotta, Maldini, Favalli, Jankulovski – Beckham (Flamini, 89.), Pirlo, Seedorf – Kaká, Ronaldinho (Ambrosini, 70.) – Pato

Korábbi eredmények:

Bologna-Chievo 1-1
Fiorentina-Lecce 1-2
Juventus-Siena 1-0
Napoli-Catania 1-0
Palermo-Atalanta 3-2
Reggina-Lazio 2-3
Udinese-Sampdoria 1-1
Inter-Cagliari 1-1
Genoa-Torino 3-0

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.