Élet-Stílus

Megkínlódott az Arsenal és az Aston Villa

Az élboly tagjai közül az Everton könnyedén, az Arsenal és az Aston Villa annál nehezebben teljesítette a kötelezőt: mindhárom csapat otthon tartotta a pontokat.

A koradélután pályára lépő birminghamiek Curtis Davies fejesével és Scott Carsson öngóljával 2-1-re legyőzték a sereghajtó West Bromwich Albiont, s így – megelőzve a vasárnap a Chelsea együttesét fogadó címvédő Manchester Unitedet – a tabella harmadik helyére léptek elő.

Curtis Davies fejessel szerzett vezetést egykori csapata ellen (dpa)

Curtis Davies fejessel szerzett vezetést egykori csapata ellen (dpa)

Az Arsenal szinte végig egykapuzott a Bolton ellen, viszont a londoniakat távolról elkerülte a szerencse.

A holland Robin van Persie egymaga hármat lőhetett volna, de vagy fölé ment a próbálkozása, vagy Jaaskelainen volt a helyén.

A Bolton már az első félidőben értésre adta azt, hogy egy pontért érkezett – a Wanderers játékosai foggal-körömmel védekeztek, míg elől Elmander egyedül tüntetett (amíg az első félidő közepén sérülés miatt le nem cserélték).

Szünet előtt az Arsenal játékosai sem kapkodták el, egy Van Persie helyzeten kívül eseménytelen volt a meccs. A találkozó csak a hajrára vált izgalmassá. Előbb, Nasri passza után, Adebayor várt ki addig, amíg szerelték a védők, majd Van Persie újabb kimaradt helyzetét követően Bendtner következett – a dán a holland ívelése után helyezett az üres kapuba.

Az Emirates-stadionban tapasztaltakkal ellentétben a liverpooli Goodison Parkban korán kialakult a végeredmény. A kékek az elejétől a végéig uralták a játékot, s már az első félidőben eldöntötték a pontok sorsát.

A gólszerző Fellainit Ashbee próbálja szerelni (MTI/EPA)

A gólszerző Fellainit Ashbee próbálja szerelni (MTI/EPA)

A 18. percben Fellaini Baines beívelése után közelről fejelt a hálóba. Bár a gólszerző lesen volt, a találatot megadták, s ez lerombolta a vendégek kontrákra épülő taktikáját.

A legutóbbi három bajnokiján pont nélkül maradó Hull City részéről csak kósza támadásokra futotta, a másik oldalon a félidő hajrájában a spanyol Arteta megduplázta a különbséget.

A két találkozón harmadik gólját szerző spanyol a Cahill buktatásáért megítélt szabadrúgást váltotta gólra. Szünet után már nem változott az eredmény, így a liverpooliak tartják a lépést az Arsenallal.

Az Everton városi riválisa, a listavezető Liverpool idegenben nem bírt a Stoke City együttesével, s így az üldöző Chelsea – amennyiben vasárnap nyerne Manchesterben – akár egy pontra megközelítheti a “vörösöket”.

premier league, 21. forduló

Aston Villa-West Bromwich 2-1 (2-0)
Gól: Davies (18.), Carson (öngól, 41.), illetve Morrison (49.)

Arsenal-Bolton 1-0 (0-0)
Gól: Bendtner (84.)

Everton-Hull City 2-0 (2-0)
Gól: Fellaini (18.), Arteta (45.)

Middlesbrough-Sunderland 1-1 (1-0)
Gól: Alves (45.) ill. Jones (82.)

Newcastle-West Ham 2-2 (1-1)
Gól: Owen (19.), Carroll (78.) ill. Bellamy (29.), C. Cole (55.)

Stoke City-Liverpool 0-0
A Portsmouth-Manchester City és Fulham-Blackburn Rovers találkozókat a pálya alkalmatlansága miatt elhalasztották.

Az állás:
1. Liverpool 46 pont, 2. Chelsea 42 (20 mérkőzés), 3. Aston Villa 41, 4. Manchester United 38 (29-10, 18), 5. Arsenal 38 (34-23), 6. Everton 35

Ajánlott videó

Olvasói sztorik