Élet-Stílus

Fogyatkozik a MotoGP mezőnye

Hivatalosan is bejelentette a Kawasaki, hogy kivonul a motorsport királykategóriájából a gazdasági világválság miatt. Ezzel szabaddá nyílhat az út a Talmácsi Gábor csapatát felügyelő Aspar istálló előtt, amelynek a főnöke már régóta a MotoGP-be vágyik.

A japán motorgyár a nehéz gazdasági helyzet miatt, költségeinek csökkentése érdekében határozott arról, hogy kivonul a sorozatból. “December közepe óta fontolgattuk ezt a lehetőséget, de a végső döntést csak csütörtökön hoztuk meg – nyilatkozott Szato Kacuhiro, a Kawasaki egyik vezetője. – Azt, hogy visszatérünk-e valamikor, egyelőre nagyon nehéz megmondani. Amennyiben nem javul a gazdasági helyzet, biztosan nem.”

A nagy dobás elmaradt

De Puniet 2006 és 2007-ben versenyzett Kawasakival (MTI/AP)

De Puniet 2006 és 2007-ben versenyzett Kawasakival (MTI/AP)

A japán gyártó 2003-ban csatlakozott a MotoGP mezőnyéhez, és becslések szerint évente 29 millió fontot költött évente az istállóra. Öt év alatt nem nyert futamot a Kawasaki, a csapat legjobb eredménye egy második hely volt 2007-ből: a francia Randy de Puniet-nél csak Loris Capirossi volt gyorsabb a Japán Nagydíjon.

Az elmúlt szezonban nem igazán ment a csapatnak, John Hopkins sérülés miatt kihagyta az idény nagy részét, és összetettben csak a 16. helyen végzett, az ausztrál Anthony West pedig a 18. lett.

A 2009-es évadot a Hopkins-Melandri-párossal kezdte volna a Kawasaki, a két motoros most kereshet magának új munkaadót. Az olasz esetében ez nem lehet olyan nehéz, hiszen Melandri pályafutása során már öt futamot nyert, és 2005-ben Valentino Rossi mögött a második lett a világbajnoki pontversenyben.

Talma csapata lehet a beugró

Jorge Martínez, a Talmácsi Gábor csapatát felügyelő Aspar első embere már jelezte, hogy szívesen átvenné a japánok indulási jogát. “Amióta felmerült, hogy a Kawasaki valószínűleg távozik a királykategóriából, véget ért a téli szabadságom. Ugyanis elég régóta tervezem már, hogy szerepeljünk a MotoGP-ben” – nyilatkozta a spanyol.

A Kawasaki már a negyedik japán autó-motorgyártó vállalat, mely nagy sportsorozatból szállt ki, hogy költségeit mérsékelje: decemberben a Suzuki és a Subaru a rali-világbajnokságot, míg a Honda a Forma-1-et hagyta ott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik