Élet-Stílus

Scolari mindenkivel összerúgta a port

A pályán aratott sikerek egy ideig feledtették, hogy Luiz Felipe Scolari beilleszkedése nem ment zökkenőmentesen a Stamford Bridge-en. A játékosok nyilvánosan bírálták, összekapott a klub vezetőségével, nem csoda, hogy az angol lapok már a menesztéséről cikkeznek.

A hétvégén a Manchester United elleni rangadó vár a Chelsea együttesére, és az előjelek nem sok jót ígérnek. A londoniak az utolsó három bajnokijukból mindössze egyetlen egyet nyertek meg, az FA-kupában a harmadosztályú Southenddel ikszeltek, ráadásul angol lapjelentések szerint egyre bizonytalanabb a posztja a csapat brazil edzőjének.

Luiz Felipe Scolari a nyáron érkezett Avram Grant helyére a Kékekhez. Roman Abramovics a brazil válogatottal világbajnok mestertől várta, hogy végre a Bajnokok Ligájában is a csúcsra érjen az csapata. Erre még meg is van minden esélye a Chelsea-nek, de az utóbbi hetekben mutatott formát elnézve, nem érdemes rájuk nagyobb összegben fogadni.

Lázadoznak a sztárok

A keret tagjai és a tréner között állítólag fagyos a hangulat. A Southend elleni mérkőzésen lecserélt Joe Cole nem volt hajlandó kezet fogni a mesterrel, a csapat két vezére, Frank Lampard és John Terry pedig december elején Scolari edzésmódszereit kritizálta. Véleményük szerint a tréningek unalmasak, és nem elég hajtósak.

Elszigetelődött a mester? (MTI/EPA)

Elszigetelődött a mester? (MTI/EPA)

A szakember tagadja, hogy megromlott volna a viszonya a keret tagjaival. “A játékosok szeretnek, mert minden nap megvédem őket a sajtó támadásaitól” – mondta a 60 éves Scolari, majd hozzátette: “Ha rosszul játszik a csapat, soha nem emelek ki egy embert, mindig közösen hibázunk.”

A vezetéssel is összerúgta a port

Scolari egy szurkolói találkozón bírálta az egyesület átigazolási politikáját, és nyíltan támadta Abramovicsot. “Egy-két új játékosra van szükségünk. Ha sikerül leigazolni a kiszemelteket, akkor nagyon jó esélyünk lesz a bajnoki címre, amennyiben nem, problémák adódhatnak” – mondta a szakember.”Ezzel a klub vezetése, a szakmai stáb és a szurkolók is tisztában vannak” – tette hozzá Scolari.

Nos a jelek szerint mégsem, hiszen azóta Peter Kenyon klubigazgató, és a tulajdonos Roman Abramovics is jelezte, hogy a januárban nem igazolhat új játékosokat Scolari. Az orosz milliárdost érzékenyen érintette a gazdasági válság, a 17 milliárd eurós vagyona a töredékére – állítólag 2,5 milliárdra – zsugorodott.

Még nincs veszve semmi

A helyzet a fentiek ellenére nem vészes, hiszen a csapat az angol bajnokságban a tabella második helyén áll. Ehhez az kellett, hogy az elmúlt hetekben a riválisok is jó pár pontot elhullajtottak. A következő ellenfél, a Manchester United négy pont lemaradással követi a Chelsea-t, de a címvédő két meccsel kevesebbet játszott.

A Bajnokok Ligájában is még érdekelt a londoni gárda, Lampardék a legjobb 16 között a Juventusszal csapnak össze. A Stamford Bridge-re az ellenfél edzőjeként tér vissza Claudio Ranieri, aki 2000 és 2004 között a Chelsea-t dirigálta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik