Élet-Stílus

Palik öt helyet javított összetettben

Az Opel Antarával versenyző Szalay Balázs az előkelő 15. helyet foglalja el a Dakar 2009 elnevezésű, Argentínában és Chilében zajló tereprali-viadal második napja után, míg Palik László már a 20. a mezőnyben.

A második napon Santa Rosából Madrynba robogtak a versenyzők, a legjobb időt a kétszeres ralivilágbajnok Carlos Sainz érte el, Palik a 17., Szalay pedig a 21. lett. A spanyol klasszis győzelmével átvette a vezetést, az első szakaszon diadalmaskodó katari Nasszer al-Attijah összesítésben már csak a negyedik.

Összesítésben a második helyen jelenleg a volkswagenes dél-afrikai Villiers, a harmadikon pedig a mitsubishis Stephane Peterhansel áll. Nagyon sűrű az élmezőny, a 15. Szalaynak is mindössze fél óra a hátránya Sainzcal szemben.

Az összetettben második Villiers (MTI/EPA)

Az összetettben második Villiers (MTI/EPA)

“A mai nap már sokkal technikásabb és lassabb volt, mint a tegnapi, ráadásul igen navigációigényes helyeken jártunk, sajnos egyszer el is tévedtünk, amivel 5 perces időhátrányba kerültünk. Az Opel százszázalékos, azzal végképp nincs semmi gond.” – nyilatkozta Szalay Balázs.

A motorosoknál a holland Frans Verhoeven volt a leggyorsabb, Dési János a 39. időt érte el.

Hétfőn Puerto Madrynból Jacobacciba tart majd a mezőny, és a pilóták – ha lesz rá idejük – megcsodálhatják a rózsaszín flamingókat is. Az össztáv 694 km, a mért szakasz hossza pedig 616 km lesz.

Dakar, 2. szakasz
Santa Rosa-Puerto Madryn, 837 km (237 km gyorsasági)
Autók:
1. Carlos Sainz (spanyol, Volkswagen) 1:56:14 ó
2. Stéphane Peterhansel (francia, Mitsubishi) 1:14 p hátrány
3. Giniel de Villiers (dél-afrikai, Volkswagen) 1:56 p. h.
…17. Palik László (Nissan) 16:20 p. h.
…21. Szalay Balázs (Opel) 18:15 p h.
…45. Liszi László 1:50:43 óra h.

Összetett:
1. Sainz 4:34:46 ó
…15. Szalay 29:19 p h.
…20. Palik 37:55 p h.
…35. Liszi 2:35:51 ó h..

Motorok:
1. Frans Verhoeven (holland, KTM) 2:14:48 ó
2. Cyril Despres (francia, KTM) 41 mp h.
3. David Fretigne (Yamaha) 1:04 p h.
…39. Dési János (KTM) 30:55 p h.

Összetett:
1. Marc Coma (spanyol, KTM) 5:13:32 ó
…40. Dési 1:16:36 ó h.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik