Élet-Stílus

Gerrard játszhat a spanyolok ellen

Az angol szövetségnek (FA) nem áll szándékában büntetni a testi sértéssel és garázdasággal vádolt Steven Gerrardot. Az angol bajnoki éllovas Liverpool válogatott játékosa ellen az FA nem indít vizsgálatot.

A 28 éves csapatkapitány hétfőn hajnalban Southport egyik mulatójában ünnepelte barátaival, hogy a hétvégi fordulóban két góllal vette ki részét a Newcastle-ban aratott 5-1-es diadalból, de a buli verekedésbe torkollt.

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt (az affért állítólag a lokál lemezlovasa robbantotta ki)., egy 34 éves férfit azonban arcsérülésekkel kórházba szállítottak, majd a rendőrség öt társával együtt hajnalban előállította a 70-szeres válogatott játékost.

A rendőrség közlése alapján további két személy ellen indul eljárás. A futballista már szabadlábon van, bíróság előtt kell felelnie tettéért. Gerrard számára kedvező hír, hogy az angol szövetség (FA) szóvivőjén keresztül üzente, nem indít ellene eljárást, így szerepelhet az angol nemzeti tizenegy februári, spanyolok elleni erőfelmérőjén.

Gerrard pályára lpphet Sevillában (dpa)

Gerrard pályára lpphet Sevillában (dpa)

„Egyelőre senki sem tudja, mi is történt pontosan, így fel sem merült Gerrard ügyének tárgyalása. Az FA csak abban az esetben szankcionálja valamely válogatott játékosát, ha az fajsúlyos bűnt követ el” – nyilatkozta az FA egyik sajtósa a The Sun lapnak.

Anglia február 11-én a sevillai Ramon Sanchez Pizjuán stadionban játszik majd az Európa-bajnok spanyol válogatott ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik