Élet-Stílus

Olimpiát rendezne Budapest 2020-ban

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elvi döntést hozott arról, hogy Budapest 2020-ban nyári ötkarikás játékokat, illetve paralimpiát rendezhet.

A képviselők pártállástól függetlenül egyhangúlag támogatták az a 2020-as olimpia és paralimpia rendezéséről szóló javaslatot.

A frakciók képviselői ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatták az olimpiai helyszínek alkalmasságáról szóló hatásvizsgálatot, valamint jóváhagyták a játékok rendezésének megpályáztatását előkészítő törvénytervezetet.

Összefogás az olimpiáért

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón Demszky Gábor főpolgármester elmondta: legalább két lépéssel közelebb kerültünk egy nagy, közös álom, az olimpia valamikori megrendezéséhez. Emlékeztetett: a főváros közgyűlése délelőtt döntött arról, hogy javasolják a parlamentnek az olimpiai törvénytervezet megvitatását.

Ez azt jelzi – folytatta a főpolgármester -, hogy vannak olyan közös ügyeink, amelyeknek megvalósításáért össze tudnak fogni a pártok, a főváros és a kerületek, és a remények szerint a javaslatot támogatja majd az Országgyűlés is.

Demszky hozzátette: elfogadták a hozzávetőleges pontossággal kijelölt lehetséges helyszíneit is az olimpiának a Duna mentén. A főpolgármester hangsúlyozta, hogy az olimpia össznemzeti ügy; a tét nem egy városé, nem egy régióé, hanem az országé.

Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM, a budapesti olimpia ügyének előmozdítására létrejött civil szervezet elnöke szerint az olimpiai törvény elfogadása nem helyezné kényszerhelyzetbe az országot, mert az csak a felkészülést biztosítja. Hozzátette: ha az Országgyűlésben is megszületik a konszenzus, akkor megkezdődhet a munka a 2011-es pályázathoz.

Schmitt és a MOB bizakodó

Schmitt Páltól, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökétől kapott levélből is idézett, amelyben a MOB elnöke azt írta, hogy az olimpiai bizottság nevében bizakodással követi a budapesti olimpia megrendezéséért tett erőfeszítéseket.

„A MOB már több alkalommal hozott egyhangú közgyűlési határozatot arról, hogy a Magyarországon megrendezendő olimpiai játékok gondolatát messzemenően támogatja, és kész együttműködni a főváros és a kormány illetékeseivel.

– Ugyancsak készen áll, hogy a Nemzeti Fejlesztési Tervhez, valamint Budapest Főváros hosszú távú fejlesztési tervéhez az olimpiai rendezéssel kapcsolatos szakmai észrevételeket és tanácsokat megadja” – hangsúlyozta Schmitt, aki szerint a játékok sikere alapvetően a korszerű létesítményeken, a rendezés minőségén és a hazai csapat szereplésén múlik.

Tarlós: Budapest ki van éhezve az együttműködésre

A sajtótájékoztatón a Fővárosi Közgyűlés valamennyi frakciója és a főpolgármester-helyettesek is jelen voltak. Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője úgy fogalmazott, hogy Budapest ki van éhezve a valódi együttműködésre; ha ilyen nincs, akkor „rendre falnak fogunk ütközni”. Úgy vélekedett, hogy az olimpia eszméjének pártolása jó lehetőséget ad arra is, hogy az együttműködés „bennünk szunnyadó szándékát” kinyilvánítsuk.

Hozzátette: a főpolgármester minden támogatást meg fog kapni az ellenzéktől nemcsak a kandidálásig, hanem az olimpia megrendezéséért tett valamennyi erőfeszítéshez is.

Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes elmondta, a 2020-as bajnokok ma alsó tagozatos általános iskolások. Ezért fontos, hogy a főváros megteremtse azokat az alapokat, amelyeken lehetnek olyan sikeres sportolóink, akik nagy elismeréseket vívnak ki Magyarország és Budapest számára.

Ahogyan a közgyűlés ülésén, úgy a sajtótájékoztatón is kiderült: minden frakció támogatja az olimpia megrendezésének kezdeményezését. Egy közös nyilatkozatot is aláírtak a résztvevők, amelyben a többi közt azt kérik, hogy a parlament minél hamarabb tárgyalja a törvénytervezetet.

Olimpia a Duna mentén

A Duna jelentené az egyes helyszínek és a kapcsolódó turisztikai szolgáltatások főbb tengelyét. Beleznay Éva, a főváros főépítésze kifejtette: azt szeretnék, ha az olimpia egyszerre lenne egy sportesemény és egy városi esemény is.

Beleznaya lehetséges helyszínekről szólva elmondta: kialakítanának egy déli, egy északi és egy keleti térséget. A déli Csepel északi területén lenne, ez képezné a játékok magterületét: itt helyeznék el az olimpiai falut, a média falut és a sportversenyek fő helyszíneit, például az úszószámokat. Az északi térségben – például a Margitszigeten – játszanák a többi közt a strandröplabda mérkőzéseket, és itt bonyolítanák az öttusa-számokat is. A keleti rész, a Puskás Ferenc Stadion és térsége szolgálna helyszínül például a labdajátékoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik