Élet-Stílus

A téli olimpia nincs veszélyben

A pénzügyi és gazdasági válság, illetve az idei negyedik negyedévre tervezett kiadások növekedése ellenére egyensúlyban lesz a 2010-es vancouveri téli olimpia költségvetése - állítja a szervezőbizottság (VANOC).

„Időben vagyunk ahhoz, hogy biztosítsuk a büdzsé egyensúlyát” – jelentette ki John McLaughlin, a VANOC pénzügyi vezetője. A legutóbbi könyvvizsgálói jelentés ugyan 48 millió eurónak megfelelő költségnövekedést állapított meg az év utolsó három hónapjára, ezzel együtt – amint azt McLaughlin megjegyezte – az egész világot érintő gazdasági válság ellenére „egészséges pénzügyi helyzetben van” a szervezőbizottság.

Az elöljáró szavait támasztja alá, hogy a VANOC a támogatói szerződések többségét már megkötötte, az olimpiai helyszínek kialakítását jórészt befejezte, a következő évben pedig már a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól is befolyik pénz, illetve megkezdődik a jegyértékesítés. „Mindezzel együtt óvatosnak kell maradnunk” – tette hozzá McLaughlin.

A játékok tervezett költségvetése 994 millió eurónak megfelelő összeg, amibe nem számolták bele a versenyhelyszínekre fordított, illetve fordítandó 580 millió eurónyi összeget.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik