„A szerb szakember az eddigi eredményeivel bizonyította felkészültségét. Tudásával, tapasztalatával segíthet bennünket céljaink elérésében” – indokolta a döntést Klement Tibor, a győriek ügyvezetője.
A tabella 13. helyén álló Győri ETO FC új vezetőedzője, az 56 éves Dragoljub Bekvalacs játékosként többek között az RFK Novi Sad, a Radnicski Sombor, a Vojvodina, az AIK Backa Topola és a Teteksz Tetov együtteseiben futballozott – többnyire középhátvédként.
Edzői pályafutása során megfordult a Sutjeska Niksics, az OFK Beograd, az Obilics Beograd, a Hajduk Kula, a Bezanija Beograd és a Partizan Beogradnál is. Idén nyártól októberig pedig a Vojvodina vezetőedzője volt. Külföldön Bulgáriában a Liteksz Lovecsnél és a Beroe Stara Zagoránál dolgozott, Macedóniában pedig a Rabotnicskivel bajnokságot és kupát nyert. Bekvalacs a múlt héten menesztett Egervári Sándort váltja a győri kispadon.
„Az együttesnek a magyar élmezőnyben lenne a helye, s nem is lehet más célom, ezt szeretném a csapattal elérni” – mondta az új szakvezető. “A kapus Szasa Stevanovics, valamint Zoran Supics és Bojan Brnovics is volt már a játékosom. Biztos vagyok benne, hogy tavasszal előrébb fog lépni a csapat, s ugyan nem szeretnék túl elbizakodottnak tűnni, de hiszem, hogy jövőre már nemzetközi szinten is produkálhat jó eredményeket az ETO. Bízom benne, hogy a kupasiker révén erre lehetőségünk nyílik.”
Bekvalacs szerdán már el is kezdte a keret átalakítását: a tréner a klub irányítóival egyeztetve úgy döntött, hogy a fiatalítás jegyében a keretből távozik Kovács I Zoltán, Nikolov Balázs, Pintér Attila, valamint sportszakmai okokból Varga Zoltán kapus és az angol másodosztályú megkereséssel rendelkező Kovács II Zoltán. Eugene Fomumbod kölcsönbe Siófokra kerül.
Az eddigi edzőváltások a Soproni Ligában
FC Fehérvár: Disztl László helyett Varga István
Diósgyőri VTK: Vágó Attila helyett Sisa Tibor
Zalaegerszeg: Supka Attila helyett Csank János
REAC: Aczél Zoltán helyett Nagy Sándor
BFC Siófok: Détári Lajos helyett Aczél Zoltán
Győr: Egervári Sándor helyett Dragoljub Bekvalacs