Élet-Stílus

Brazíliában folytatja Ronaldo

A korábban visszavonulását fontolgató aranylabdás brazil csatár hazájában, a Corinthians labdarúgócsapatában folytatja pályafutását - jelentette be a játékos ügynöke.

“Szóban már mindenben megállapodtunk a vezetőkkel” – nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Fabiano Farah.

A nyáron csapat nélkül maradt korábbi brazil válogatott sztár egy évre szóló szerződést ír majd alá a Sao Pauló-i együttessel, mely az egyik legnagyobb múltú klub a dél-amerikai országban, s a tavalyi kiesés után idén visszaverekedte magát a élvonalba.

A 32 éves támadó februárban szenvedett súlyos térdsérülést, így a nyáron nem kapott újabb szerződést az AC Milantól. A csatár augusztus óta a brazil Flamengo csapatánál végzi rehabilitációs programját, már szinte teljesen felépült, és novemberben egy jótékonysági-mérkőzésen lépett pályára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik