Élet-Stílus

A Honda búcsút intett a Forma-1-nek

A világgazdasági válság miatt a Honda kiszáll a Forma-1-ből - közölte a japán autógyártó elnök-vezérigazgatója pénteken egy tokiói sajtótájékoztatón.

A 2008-as volt az utolsó szezon a Honda számára a Forma-1-ben – jelentette be Fukui Takao, a japán autógyártó első embere, aki a világgazdasági válsággal indokolta a döntést.

A megemelkedett költségek és a gépkocsikereslet visszaesése miatt kényszerül arra a vállalat, hogy kivonuljon az évente több tízmilliárd dolláros költséggel járó sportágból – mondta Fukui.

A japán cégnek nem kevesebb mint 760 dolgozójától kellett megválnia a gazdasági válság miatt, az autógyártást pedig világszerte mintegy 140 ezer darabbal csökkentette.

A Honda befejezte (MTI/EPA)

A Honda befejezte (MTI/EPA)

Az istálló – amely 2008-ban 294 millió dolláros költségvetéssel szerepelt az F1-ben – a konstruktőrök versenyében az utolsó előtti helyen végzett a szezonban, a pilóták küzdelmeiben Rubens Barrichello a 14., Jenson Button pedig a 18. lett.

Idén már a második csapat száll ki a száguldó cirkuszból, hiszen a Super Aguri még az idény közben otthagyta a sorozatot.
A Honda kiválása egyben azt jelenti, hogy jövőre – persze amennyiben a többi csapat marad…- már csak 18 autó indul.

A Honda tárgyalásokba kezd Forma-1-es csapatával annak további sorsáról, beleértve lehetséges eladását is.

Bernie Ecclestone, a Forma-1 elsőszámú vezetője úgy nyilatkozott, hogy számos érdeklődő akad, ugyanakkor konkrét részleteket egyelőre nem árult el: „különösen két helyről érdeklődnek, de most még nem szeretnék többet mondani.”

Tarthatatlanok a jelenlegi költségek

A Honda lépése is bizonyítja, hogy a Forma-1-ben a legfontosabb feladat jelenleg a költségek csökkentése – reagált a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA). „A Honda döntése egyértelműen mutatja, amit már régóta hangoztatunk, hogy finanszírozhatatlanul magasak a mostani költségek – áll a FIA pénteki közleményében. – A nemzetközi válság igazából csak tovább mélyítette a már eddig is fennálló problémákat.”

A szövetség ezúttal is megerősítette, mindent megtesz majd azért, hogy a csapatokkal és az F1 kereskedelmi jogait birtoklókkal együtt kidolgozza, miként lehet mérsékelni a kiadásokat. Az egyik lépés a motorok egységesítése lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik