Élet-Stílus

Magyar kapus védhet a Bajnokok Ligájában

Szerda este az idei kiírás egyik meglepetéscsapata, az Anorthoszisz hazai pályán fogadja a Werder Brement. A ciprusiak első számú kapusa sérülés miatt feltehetően nem játszhat, így a magyar Nagy Zoltánnak kell helytállnia a kulcsfontosságú mérkőzésen.

A nyolc ponttal éllovas Inter mögött nagy tülekedés a Bajnokok Ligája B csoportjában, az Anorthoszisz Famaguszta öt, a Panathinaikosz négy, a Werder Bremen három ponttal követi az olasz csapatot, amely újabb győzelmével már tovább is jutna.

Az olasz bajnok és listavezető mellett a legjobbak között idén debütáló Anorthoszisz is célba érhet, amennyiben az Inter nyer, a ciprusi gárda pedig legyőzi a vendég Werder Brement, amely a BL-ben korántsem parádézik, még nyeretlen, három döntetlenre futotta csak az erejéből.

Nem lesz könnyű dolga a ciprusi kiscsapatnak, hiszen számos kulcsember sérülés miatt nem léphet pályára szerda este. Az ujjsérülést szenvedő Arjan Beqai szinte biztosan nem játszhat, a helyén feltehetőleg Nagy Zoltán védhet. A 34 éves portás néhány éve igazolt Ciprusra, korábban itthon a Diósgyőrben és a Debrecenben játszott.

Thomas Schaaf csapata győzni ment Ciprusra (MTI/EPA)

Thomas Schaaf csapata győzni ment Ciprusra (MTI/EPA)

A kapus mellett a portugál Paulo Costa és a francia Cedric Bardon is csak a partvonal mellől szurkolhat a társaknak. A négy éve a görög válogatottal Európa-bajnokságot nyerő Dellasz viszont feltehetően vállalja a játékot.

A nem túl kedvező előjelek ellenére a ciprusiak trénere bizakodó. Temuri Ketsbaia szerint a mérkőzés nemcsak az egyesület, hanem a ciprusi futball számára is kiemelkedő fontosságú. A házigazdák malmára hajthatja a vizet, hogy a németek sem a legjobb felállásukban érkeznek: Sanogo biztosan nem játszhat, Clemens Fritz és Sebastian Boenisch szereplése pedig kérdéses.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik