Élet-Stílus

Mozgó világ

A hiperintelligens konzolok versenyében a Nintendo egy olcsó és egyszerű modellel arat sikereket olyan versenytársak mellett, mint a Sony PSX, illetve a Microsoft Xbox.

Korábban a számítógépes játékok fejlesztői hosszú éveken keresztül a vizuális tökéletesség illúzióját kergetve egyre látványosabb programokkal kápráztatták el rajongóikat. A grafikai tökéletesség azonban kevésbé párosult egyediséggel, a játékok nagyon hasonlítottak egymásra, s a hatalmas üzlet meginogni látszott.

Mozgó világ 1

Nagy áttörést először az internet hozott azzal, hogy az eddig magányosan kalandozó játékosokat egy hatalmas – határokon és minden kötöttségen túlmutató – családdá változtatta. Az online játékok virtuális közösségeket teremtettek, s a fiatalok milliót láncolták – láncolják – a képernyő elé.
A csillogó fantáziavilágok vizuális tökéletessége és kalandra csábító érdekessége komoly konkurenciát teremtett a valódi világnak. A pszichológusok véleménye szerint azonban sok fiatal esetében komoly függőséget is okozhatnak a virtuális programozók és grafikusok hada által teremtett világok, s bizonyos országokban valóban egyre nagyobb problémát jelent a túlzásba vitt játékszenvedély.

IZZASZTÓ IZGALMAK
Üdítő színfoltként robbantak be viszont a köztudatba azok a programok, amelyek a virtuális világok helyett a családok, baráti társaságok közös szórakozására koncentrálnak. A monitor elől felállított játékosok ugyan sokszor izomlázra panaszkodnak, de egy jól sikerült golfbajnokság után ez egyáltalán nem meglepő.

Mozgó világ 1

A játékok olyannyira elragadták időnként a játékosokat, hogy a Nintendo tervezőinek újra kellett gondolniuk a konzol távirányítóját, az erősebb, strapabíróbb kivitel így már a legvehemensebbek igényeit is kielégíti. A fantáziadúsabb alkotók még ezen is túlléptek azzal, hogy érdekes kiegészítőkkel, akár bokszkesztyűvé, karddá vagy éppenséggel golf- vagy teniszütővé változtatatták a Wii távirányítóját.

Tulajdonképpen minden teszter azzal a mondattal nyit, hogy ugyan gyenge a grafika, de van mégis valami varázslatosan új a Nintendo-konzolra tervezett játékokban. A különböző kiegészítők pedig mára odáig jutottak, hogy a Wii Fit programja a hazai zsírégetőket is rabul ejtette, itt ugyanis már nem csak csuklóból kell öklözni, vívni vagy gurítani, hanem egy erre tervezett „szőnyegen” a lábmunkának is komoly szerep jut.

Mozgó világ 1

A speciális kiegészítő persze arra is kiváló, hogy táncolhassunk egy keveset.

A képernyőn felvillanó mozdulatokat néha lehetetlen utánozni, de legalább a „kívülálló” nézők ilyenkor remekül szórakozhatnak. Segítségével táncolni megtanulni nem igazán lehet, mégis egy esti mulatság programja lehet a rögtönzött táncverseny.

Egy friss hír szerint megjelent a Wii Music című programja is, amely zenei kreativitásunkat teszi próbára. A mintegy hatvanféle hangszer, számtalan zenei stílus mind azt célozza, hogy az egész család közösen alkothasson. Az elkészült alkotások természetesen interneten megoszthatók, lehet tanulni mások zenei próbálkozásaiból, illetve nevetni a saját magunk által készített műveken.

FILMSIKEREK ÉS NOSZTALGIA
A Wii-re természetesen mindenki lecsapott, pillanatok alatt készült el rá a híres varázstanonc, Harry Potter kalandos története, illetve a Karib-tenger kalózainak Jack Sparrow-ja is megmozgathatja már a konzol tulajdonosát.
A Wii ugyan nem ismeri a nagyfelbontású, hihetetlen animációkat, és nem igazán lehet másra használni, mint játékra, mégis képes volt újraéleszteni olyan korábbi megasztárokat is, mint a Super Mario.

Furcsának tűnik, hogy a játékosok legtöbbször sokkal plasztikusabb játékélményről számolnak be, mint amit egyébként a C-64-es időket idéző grafika indokolna. A titok talán a mozgás szabadságában, a monitortól elszakított játékosok fantáziájában és gyermeki lelkünk újraélésében rejtezik. Nem tudható pontosan, de valamiféle ősi játékosságot hoz ki mindenkiből, és ez az igazi csoda.

MÁS UTAK…
Másfajta kreativitásra épít a Guitar Hero-sorozat, illetve mostanában a Rock Band, amellyel a Harmonix egy zseniális ötlettel a zenerajongókat vonta a játékok bűvkörébe.
Az alapötlet valahonnan a karaoke világából szár-mazhat, csak itt egy játékgitárral – esetleg a kontrollerrel – a kezünkben kell úgy játszani az ismert dallamokat, mint a legnagyobbak. Gitárpárbajokra is lehetőség van a program segítségével, sőt a legnehezebb szinthez már képzett zenészeknek is komolyan meg kell ragadniuk a virtuális bundokat.

VIRTUÁLIS OLIMPIÁK
Egyes játékok bizonyos országokban olyan tömegeket vonzanak, hogy kitalálták a különböző cybergamesligákat, nemzetközi megmérettetéssé változtak a korábbi lanpartik, s manapság világbajnokságokat is rendeznek. A bajnokságok lehetőséget teremtenek egymás jobb megismerésére, s úgy tűnik, egyre inkább közösségi eseménnyé válnak, szemben a számítógépes partival.

Az aggódó szülők természetesen sohasem fogadták örömmel a családban a számítógépet vagy a játékkonzolt, de manapság az internet és a játékprogramok egyre inkább közösségi élményt szeretnének kínálni rajongóik számára. A látványos játékok gyakran átkerülnek a nagyméretű HD-televíziók képernyőjére, ahol a Forma–1 vagy az aktuális labdarúgó világesemény valódi feszültségét megszégyenítő izgalmas kalandok várnak mindenkit egy kis közös kikapcsolódásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik