A Johannesburgban megtartott szombati sorsoláson „összehozták” a 2006-os világbajnok olasz és 2002-es vb-n győztes brazil csapatot. A B jelű négyesben a nevezettek mellett az Egyesült Államok és Egyiptom kapott még helyet.
Az olasz és brazil csapat 12-szer csapott eddig össze, két döntetlen mellett a két csapat egyaránt öt győzelmet számol.
Kakáék összecsapnak az olaszokkal (MTI/EPA)
A Európa-bajnok spanyolok az A csoportban a dél-afrikaiakkal – akik a 2010-es vb rendezői lesznek – az irakiakkal és az új-zélandiakkal harcolnak a továbbjutást jelentő helyekért.
Mind a két csoportból az első két helyezett jut az elődöntőbe, majd keresztbejátszás során alakul ki a finálé párosítása.
A Konföderációs Kupára – amelyen a kontinenselsők, a világbajnok és a soros vb házigazdája szerepel – 2009. június 14. és 28. között négy dél-afrikai városban, Johannesburgban, Pretoriában, Bloemfonteinben, valamint Rustenburgben kerül sor.
A csoportbeosztás:
A csoport:
Dél-afrikai Köztársaság
Irak
Új-Zéland
Spanyolország
B csoport:
Egyesült Államok
Olaszország
Brazília
Egyiptom