Élet-Stílus

Szerszámos táska kering a világűrben

Kisebb kellemetlenség bonyolította szerdán az Endeavour amerikai űrrepülőgép legénységének űrsétáját. Az egyik asztronauta az űrben elhagyta a küldetés végrehajtásához szükséges szerszámos táskáját.

A houstoni repülésirányító központ tájékoztatása szerint Heide Stefanyshyn-Piper szerszámos táskája “elúszott” a világűrbe. Az asztronauta szerszámos készletére kenőzsír került a táskában lévő kenőpisztolyból. Akkor szabadult el a táska, amikor az asztronauta megpróbálta megtisztogatni az űrruháját és a szerszámokat a kenőanyagtól.

A veszteség ellenére a houstoni központ úgy döntött, hogy az asztronautáknak végre kell hajtaniuk a tervbe vett feladatot, osztozkodva azon a szerszámkészleten, amelyet a másik űrhajós, Steve Bowen vitt magával.

A két asztronauta már végre is hajtotta a hat és fél órásra tervezett űrséta első feladatát: leszereltek egy üres nitrogéntartályt a Nemzetközi Űrállomás (ISS) külső felületéről, hogy azt később az Endeavour rakterébe helyezzék, és visszaszállítsák a Földre. A két szerelő ezután hozzálátott legbonyolultabb feladatához: meg kell tisztítaniuk az ISS egyik napelemének forgatókarját. A szerkezetből kiszerelik a forgást biztosító 12 golyós csapágyat, megtisztítják és megkenik, majd visszaszerelik a helyére.

A repülési program során az asztronauták négyszer lépnek ki a nyílt világűrbe, hogy az ISS külső burkán szerelési és karbantartási munkákat végezzenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik