Élet-Stílus

Szurkolók elverték a volt brazil kapitányt

A kezét törte Palmeiras Sao Paulo trénere, a brazil válogatott egykori szövetségi kapitánya, miután a saját szurkolói rátámadtak. Wanderley Luxemburgo elmondása szerint a szakmai stáb több tagját is megfenyegették, miután a csapat már nem nyerheti meg a bajnokságot.

1998 és 2000 között irányította a selecaót

1998 és 2000 között irányította a selecaót

A Real Madridnál is fél évet edzősködő szakembert még múlt pénteken támadták meg saját csapatának, a Palmeirasnak a szurkolói a repülőtéren, amikor a keret éppen elindult volna Flamengo Rio de Janeiro elleni bajnokira.

„Vandálok gyáva alattomos támadása volt. Nem hagyom, hogy megússzák az esetet” – mondta az 56 éves tréner, akinek a sérülésére csak akkor derült fény, amikor a vasárnapi bajnokin felkötött kézzel jelent meg.

A Flamengo elleni összecsapást ráadásul 2-5-re elveszítette a csapat, amely ezzel a vereséggel gyakorlatilag lemondhat a bajnoki álmairól. A mérkőzést követően a Luxemburgo elmondása szerint a stáb több tagját is megfenyegették, amire a rendőrség egy külön egység felállításával reagált, amely éjjel-nappal vigyázz a játékosokra, és a segítőire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik