Élet-Stílus

Bajnok lesz az Újpest, leszerepelt a címvédő – FN-mustra

A Soproni Ligában véget ért az őszi idény, lehet mérleget vonni. A FigyelőNet három élvonalbeli játékos, Tisza Tibor, Végh Zoltán és Dombi Tibor segítségével ezt meg is teszi. Választ kapunk arra, mi volt az idény legnagyobb meglepetése vagy éppen negatív szenzációja, továbbá az alábbiakból az is kiderül: emelkedett-e vagy inkább csökkent a színvonal.

A Haladás és az MTK meglepetése

A magyar labdarúgás sajátossága, hogy mindig képes meglepetéssel szolgálni. Ezúttal éppen azzal, hogy a nagyobb botrányok elmaradtak, egyelőre egyik klub sem szűnt meg, a hazai csapat tényleg otthon játszhatott. Ugye, nem mindig volt így. (Sokat nevettünk, illetve sírtunk azon, hogy tavaly például a REAC-nak a hazai bajnoki meccsire többet kellett utaznia, Sopronig 214 kilométert, mint az idegenbeli találkozókra.)

A kellemes meglepetések közé tartozik a Kecskemét, a Nyíregyháza, a Vasas és a Haladás jó szereplése. Utóbbi teljesítménye kiváltképp, tekintve, hogy a szombathelyi gárda újoncként ott toporog az élmezőnyben, olykor egészen meggyőző produkcióval rukkolt ki. A 4. forduló után egy nyolcmeccses veretlenségi sorozatot produkált, ám a végére elfáradt, utolsó három meccsét elveszítette, így a jelenleg elfoglalt negyedik helynél akár előrébb is állhatna. A szurkolók (Szombathelyen hál’ Istennek akad belőlük bőven) étvágya persze kielégíthetetlen, a jó szereplés ellenére gyakran hangzik el kritikai megjegyzés – olykor bántó is – a Rohonczi úton.

Garami csapatának a helyzetét számos sérülés is rontotta (MTI)

Garami csapatának a helyzetét számos sérülés is rontotta (MTI)

A Hungária körúton a drukkerek legutóbb fejhangon szidták a csapatot és a Garami József vezetőedzőnek is jutott bőven a mérgezett nyilakból. Utóbbi aligha szolgált rá… Ugyanakkor ami azt illeti, a címvédő gyengén és ennek tetejébe motiválatlanul futballozott az idény nagy részében, és ennek eredménye a nem különösebben fényes 10. hely. A kellemetlen meglepetést tehát a kék-fehérek hozták. Persze enyhítő körülményként felfogható a sok sérült, leginkább a karmester Kanta József hiányzott.

Az MTK mellett a Győrtől és a ZTE-től is jobb teljesítmény várható. E két klubot sokan bajnokesélyesnek tartották, ehhez képest hamar kiderült, egyik sem az. Zalaegerszegen pozitívum is akad, hiszen a Supka Attilát váltó Csank János összekapta a csapatot, amely újabb bajnoki vereség nélkül zárta az őszt.

az őszi szezon meglepetései

Tisza Tibor (Újpest): Nagyon meglepett a Szpari őszi szereplése, mi is csak nagy nehezen tudtuk legyőzni őket hazai pályán. A szezon elején azt gondoltuk, hogy a Győr a közvetlen riválisunk lesz az első helyekért folyó harcban, ehhez képest nagyon gyengén sikerült az őszi szezonjuk.

Végh Zoltán (MTK): A Haladás a bajnokság kezdete óta ott van a legjobbak között, ami egy újonctól szép teljesítmény. Sajnos magunkat is a negatív meglepetések közé kell sorolnom. Közismert, hogy rengeteg a probléma az MTK házatáján, de nemcsak mi, hanem a Győr szereplése is meglepő.

Dombi Tibor (DVSC): A játékoskeret alapján nem meglepő a Haladás jó szereplése, az azonban mindenképpen figyelemreméltó, hogy újoncként ilyen szépen helyt állnak az élvonalban. Negatívumként a tavalyi harmadik Győr szereplését említeném.


Két siófokié a citrom díj

Nos, itt is elővehetjük az MTK-t, amely múlt szombaton a 120. születésnapját ünnepelte, lufikkal, tortával – minden volt, ami kell, csak éppen az ünneplők, a szurkolók hiányoztak. (Kicsit olyan ez, mintha valaki hanyagolná legjobb barátja szülinapját. Ciki!) A sportnapilap szerint mindössze 500 drukker látogatott ki a Hidegkuti Stadionba. Igaz, talán ők is megbánták, hogy így tettek. Persze nem a torta ülte meg a hasukat, sokkal inkább a REAC elleni kínos vereséget nem tudták megemészteni.

A citrom díj ezzel együtt Siófokra kerül, László Andráshoz és Edouard Ndjodóhoz. A két játékos összekülönbözött a stílszerűen pofozógép szerepét játszó Balaton-partiak egyik tréningjén. László „beszólt”, állítólag anyázott, mire a csatár úgy belefejelt az arcába, mintha kapura bólintott volna. Ezt utóbb Ndjodo mesélte el. Az önmagában is szégyenteljes történet ezzel még nem ért véget: Ndjodo ugyanis – mintha misem történt volna – játszott, mi több: kezdőként futott ki a pályára a soron következő bajnokin, ezzel azt bizonyítva, hogy Siófokon valami tényleg nem „klappol”, sem szakmailag, sem morálisan. Ja, a csapat a 15. helyről várja a tavaszi folytatást.

Az Újpest örülhet a végén – szerintünk

A kiesők megtippeléséhez nem kell szakmai előélet, csak két szem, hiszen a tabellára pillantva egyértelműnek tűnik a dolog: a REAC és Siófok fej fej mellett masíroz az NB II felé. Mind a két csapat nyolc ponttal áll, ennél nagyobb baj, hogy a még bennmaradást érő, 14. helyen tanyázó Paks is tíz ponttal meglógott. Ez a különbség ugyan hárommal több győzelemmel plusz egy döntetlennel ledolgozható, csakhogy a REAC és a Siófok erejéből mindössze két sikerre, valamint két remire futotta az őszi idényben, ez pedig nem sok jót sejtet.

A bajnokot nehezebb, emberpróbálóbb feladat megtippelni, mint a búcsúzókat. Bár a jelenleg harmadik Vasas ott van a „spiccen” (öt pont a hátránya az éllovassal szemben), véleményünk szerint a Debrecen és az Újpest között dől el a bajnoki cím. Mind a két klub háttere biztosított, keretük egyformán erős, és itt is, ott is akad olyan labdarúgó, aki képes eldönteni egy-egy meccset, ha a csapatnak amúgy nem nagyon megy.

Féltávnál a debreceniek vannak lépéselőnyben (MTI)

Féltávnál a debreceniek vannak lépéselőnyben (MTI)

A játékerőt illetően meglehetősen egyformának tűnik a két csapat, szakmai érvek mentén így nehéz megjósolni a befutót. Mi az Újpestre tennénk, méghozzá abból az okból, hogy a lila-fehérek tavasszal – a nyíregyházi és a szombathelyi kirándulást leszámítva – otthon vívhatják meg a rangadókat – például a Debrecen elleni mérkőzést -, illetve a húzósabbnak ígérkező bajnokikat. Miközben a Debrecen Zalaegerszegre, Székesfehérvárra és Szombathelyre is ellátogat, és idegenben feszül neki a Vasasnak és a „keleti rivális” Diósgyőrnek is.

bajnok, kiesők

Tisza Tibor (Újpest): Természetesen az Újpest lesz a bajnok, csak három ponttal vagyunk lemaradva a listavezető Debrecennel szemben, ez tavasszal simán behozható. A kiesőhelyekre a jelenleg is ott tanyázó Siófokot és a REAC-ot várom a szezon végén is.

Végh Zoltán (MTK): A Debrecen idén is a legesélyesebb, szinte biztosra vehető, hogy ők lesznek a bajnokok, hacsak nem követnek el tavasszal több komoly hibát. A Siófok véleményem szerint biztosan kiesik az élvonalból, a másik búcsúzó a REAC lehet, annak ellenére, hogy nagyon nehéz velük kapcsolatban okosat mondani. A keretük megvan a bennmaradáshoz, de valamiért nem tudnak csapatként működni.

Dombi Tibor (DVSC): Természetesen szeretném, ha mi ünnepelhetnénk a szezon végén, de úgy látom, hogy jelenleg a tabella élén álló négy csapat egyenlő eséllyel pályázik a bajnoki címre. A Siófok és a REAC fog kiesni.

Zalaegerszegen játszották az idény meccsét

Az ősszel több élvezhető meccs is akadt – sajnos rosszból több volt – lásd alább -, ezek közül is kiemelkedik a Zalaegerszeg szombathelyi vendégjátéka. A sportnapilap például négyes osztályzattal díjazta a produktumot, márpedig ez a kalkulus a fehér holló gyakoriságával vetekszik… Ennek a meccsnek az emléke igencsak friss, tekintve, hogy szombaton játszották.

A nyugat-magyarországi rangadón volt minden, amely élvezhetővé, fogyaszthatóvá teszi a futballt – és voltak nézők is a lelátókon, az összesereglett 8857 néző fantasztikus hangulatot teremtett. Ezt a csapatok hajtással (ez nálunk kiemelendő), öt góllal és izgalmas végjátékkal viszonozták.

Az idény meccse az FN szerint: ZTE-Haladás 3-2 (Galéria)

Az idény meccse az FN szerint: ZTE-Haladás 3-2 (Galéria)

A házigazda ZTE bő félóra játék után már 2-0-ra vezetett, a Haladás azonban a hajrában három perc alatt kiegyenlített. És ezzel még nem volt vége: ugyanis három perccel a lefújás előtt Tóth Zoltán egy nagyszerű góllal a zalaiak javára döntötte el a meccset. Érdemes beszerezni a Zalaegerszeg-Haladás rangadó felvételét. Jó lesz visszanézni később, ínségesebb időben.

az idény meccse

Tisza Tibor (Újpest): Számomra egyértelműen az MTK elleni otthoni 4-1 volt a legemlékezetesebb mérkőzés.

Végh Zoltán (MTK): Az augusztusi DVTK-MTK volt számomra az ősz kiemelkedő meccse. A nézők remekül szórakoztak a 3-2-re megnyert mérkőzésen, és többen is elismerően beszéltek a kapuban nyújtott teljesítményemről.

Dombi Tibor (DVSC): Számomra a REAC elleni találkozó volt különösen emlékezetes, hiszen az volt az egyetlen őszi meccs, amikor a kezdőben kaptam helyet.

A színvonal emelkedés még várat magára

A magyar narancs nem lett jobb az ősszel: továbbra is kicsi, sárga és savanyú. A honi labdarúgás színvonalában sem történt előrelépés. Jóllehet, egy-két üdítő kivétel, jelesül jó mérkőzés is akadt (Zalaegerszeg-Haladás 3-2 Debrecen-Vasas 4-1, Újpest-MTK 4-1, Vasas-Újpest 4-2), többségében „szürkék” voltak a találkozók. Kíváncsiak voltunk és megnéztük: az MTI például számtalanszor kezdte úgy a tudósítását, hogy „alacsony színvonalú mérkőzésen…” A rangadónak kikiáltott Szombathelyi Haladás és a bajnok MTK összecsapásán (0-0) például illett volna kávét felszolgálni a Rohonczi úti stadion lelátóin.

Mondjuk, ott lett is volna kinek (hatezren voltak), viszont több mérkőzésre bántóan unalmas hangulatban került sor. Persze gyér érdeklődés mellett, síri csöndben, szurkolás nélkül nehéz jól futballozni, de nyilván ha sorjáznának a jó meccsek, ha lenne egyéniség, klasszis a magyar pályákon, sokkal többen állnának sorba meccsbelépőért és ülnének fel a lelátóra. Talán majd tavasszal így lesz. Már csak azért is, mert kisüt a nap…

színvonal

Tisza Tibor (Újpest): A vélemény szerint enyhén csökkent a tavalyi szezonhoz képest. Nincsenek kiemelkedő csapatok, mint tavaly az MTK és a Loki. Az élcsapatok játéka visszaesett, és ezért az erőviszonyok kiegyenlítődtek, sok a körbeverés.

Végh Zoltán (MTK): Enyhe javulást érzek tavalyhoz képest. Jóval több a stabilabb csapat, ami egyben azt jelenti, hogy kevesebb az előre lefutott mérkőzés.

Dombi Tibor (DVSC): A véleményem szerint évek óta stagnál a hazai bajnokság, és idén sem tapasztalok jelentős változást.

Szezonális érdekességek

Ősszel csak egy olyan játékos akadt, aki tíz fölött termelt, a mesterlövészek listáját vezető Bajzát Péter (Győr) 11 gólig jutott, míg Tököli Attila (Paks) éppen tízet szerzett. Hazai pályán a Vasas és az Újpest volt a legjobb, mind a két csapat hatszor nyert saját közönsége előtt, előbbi egy döntetlent és egy vereséget, utóbbi egy vereséget is számol még. A legkellemetlenebb vendég a Debrecen, amely 16 pontot szorgoskodott össze idegenben, ötször legyőzte a házigazdát.

A REAC otthon, a Siófok idegenben nyeretlen. E két csapat más negatív csúcshoz is a nevét adja. A rákospalotaiak kapták a legtöbb gólt, 39-et, míg a Siófok szerezte a legkevesebbet a mezőnyben, 15 meccsen csupán kilencszer volt eredményes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik