Élet-Stílus

A Ferrari elnöke őrjöngött Hamilton győzelménél

admin
admin

2008. 11. 10. 09:40

A Ferrari elnöke bevallotta, hogy őrjöngött, összetörte a televízióját, miután Felipe Massa a brazil futam utolsó pillanataiban elveszítette a világbajnoki címet.

Luca di Monetezemolo, a Forma-1-es Ferrari elnöke bevallotta, összetörte televízióját, amikor az olasz istálló pilótája, a brazil Felipe Massa a november 3-i Brazil Nagydíjon az utolsó pillanatokban elveszítette a világbajnoki címért folyó versenyt a brit Lewis Hamiltonnal (McLaren-Mercedes) szemben.

Massa ugyan megnyerte a versenyt, és úgy tűnt, ezzel besöpri a világbajnoki címet, mivel vetélytársa, Hamilton az utolsó körben nem volt a legjobb öt között. A brit pilóta azonban az utolsó kanyarban a toyotás Timo Glock elé került, így egy pont előnnyel megnyerte a 2008-as világbajnoki sorozatot.

Nehezen viselte a vereséget

Nehezen viselte a vereséget

„Elismerem, darabokra törtem a készüléket, nagyon ideges voltam” – mondta a vezető a Ferrari hivatalos rendezvényén.

„A lányom a szomszéd szobában nagyon megijedt a nagy csattanástól. Szerencsére volt még televízió a házban, így meg tudtam nézni az eredményhirdetést, ami a számunkra csalódást jelentő végeredmény ellenére is nagyon szép volt.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.