Élet-Stílus

Mesternégyesek éjszakája Spanyolországban (videó)

Samuel Eto’o és Higuaín is parádésan teljesített a spanyol bajnokság tizedik fordulójában. A kameruni csatár egy félidő alatt berámolt négyet a Valladolidnak, a társak pedig hatig meg sem álltak. A Real hátrányból nyert a Malaga ellen a Bernabeu-ban, a szintén négygólos argentin vezérletével.

Tizenhárom gól esett a két szombati meccsen a Primera Divisiónban. A bajnoki címvédő Real Madrid az utóbbi öt tétmeccséből csak egyet nyert meg, így a Malaga ellen hazai pályán kötelező volt nyernie Bernd Schuster csapatának. A német tréner elképesztő izgalmakat élt át a kispadon: a királyi gárda háromszor hátrányba került, Sergio Ramost pedig még az első félidőben kiállították. A vége 4-3 lett a fővárosiaknak.

A vendégek nem feltartott kézzel jöttek ki a Bernabeu gyepére, és a hetedik percben Eliseu szerencsés találatával vezetést szereztek. A portugál előbb kicselezte Marcelót és Heinzét, majd az oldalvonal mellől középre lőtte a labdát, ami megpattant egy védőn, és a kapufáról ismét elé került (0-1).

Higuaín két perc elteltével kezdte meg a gólgyártást, és a kapusról kijövő Marcelo-lövés után közelről bevágta a labdát. A hazai közönség nem sokáig örülhetett, a madridi védelem az utóbbi meccsekhez hasonlóan harmatgyengén muzsikált. Duda futott fel a szélen, és a beadását Nabil Baha a védők asszisztálása mellett könnyedén értékesítette (1-2)

Higuaín a hetedik bajnoki találatával (tizenegyesből) egyenlő állásnál mehettek pihenni a felek, igaz a második 45 percet 10 emberrel kellett végigjátszania a Realnak, miután a bíró pirosat adott Sergio Ramosnak. A válogatott védő egy szerelés után véletlenül rálépett az első vendéggólt szerző Eliseúra, ám a bíró szándékosnak ítélte az esetet.

A fordulás után emberhátrányban is a Real támadt veszélyesebben, egy újabb tizenegyessel azonban ismét a Malagá került előnybe. A középkezdés után azonnal egyenlített Higuaín egy remekül eltalált 25 méteres lövéssel, majd az argentin egy büntetővel eldöntötte az összecsapást (4-3).

A Barca szurkolóinak nem volt ilyen izgalmas az estéje, hiszen a Valladolid képtelen volt tartani Samuel Eto’ót, és már az első félidőben elszálltak a vendégek esélyei a pontszerzésre. A kameruni támadó fél óra alatt négyet berámolt, és ezzel eldöntötte az összecsapást. A fordulás után már nem erőlködtek a vendégek, Gudjohnsen és Henry javított tovább az amúgy sem rossz gólkülönbségen: a katalánok 10 forduló után plusz 26-tal vezetik a tabellát. A Real két ponttal lemaradva egyelőre a második, de vasárnap a Villareal és a Valencia is megelőzheti.
Primera División, 10. forduló:


FC Barcelona-Valladolid 6-0 (4-0)


Gól: Eto,o (12., 31., 43., 44.), Gudjohnsen (71.), Henry (83.)

Real Madrid-Málaga 4-3 (2-2)


Gól: Higuaín (9., 37., 71., 78. a másodikat 11-esből), illetve Eliseu (7.), Baha (18.), Apono (70. 11-esből)

Kiállítva: Sergio Ramos (44., Real Madrid)

Vasárnap:

Deportivo La Coruna-Espanyol 17 ó
Real Mallorca-Athletic Bilbao 17
Numancia-Real Betis 17
Osasuna-Atlético Madrid 17
Racing Santander-Sporting Gijon 17
Villarreal-Almería 17
Sevilla-Recreativo Huelva 19
Getafe-Valencia 21

nem megy a romának

Az AS Roma 1-1-es döntetlent játszott a Bologna otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában. A vendégek Francesco Totti révén vezetéshez jutottak, ám a 90. percben a tisztázni igyekvő Cicinho öngólt fejelt.

Serie A, 11. forduló:
Bologna-AS Roma 1-1
Gól: Cicinho (90.-öngól), illetve Totti (68.)

Torino-Palermo 1-0
Gól: Saumel (88.)
Kiállítva: Nocerino (83., Palermo)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik