Élet-Stílus

Ronaldinho mentette meg a Milant

Ronaldinho 93. percben lőtt bombagóljával nyert az AC Milan a Braga ellen a labdarúgó UEFA-kupában. Az angol csapatok hibátlanul zárták az újabb kört, Dárdai Pál csapatának, a Hertha BSC-nek ugyanakkor most sem sikerült győznie.

A sztárjai egy részét – a heerenveeni győztes meccshez hasonlóan – pihentető AC Milan hiába játszott fölényben a Braga elleni hazai találkozón, sokáig képtelen volt betalálni az ellenfél kapujába, sőt, csak Didán múlott, hogy az első félidőben Cesar Peixoto nem szerezte meg a vezetést a vendégeknek.

A soroztat legnagyobb esélyesének kikiáltott olasz csapatnak aztán még sem kellett beérnie az egy ponttal, tekintve, hogy a csereként beállt Ronaldinho lába „elsült” a 93. percben, ennek következtében 20 méterről a jobb felső sarokba került a labda. A három pont meg a Milanhoz, így az továbbra is hibátlan.

Ronaldinho döntött (MTI/EPA)

Ronaldinho döntött (MTI/EPA)

Az Udinese mérlege szintén kettőből kettő, az udineiek az orosz fővárosban hozták el a pontokat, miután 2-1-re verték a Szpartakot a D csoportban.

Ugyanitt a Tottenham simán elintézte vendég Dinamo Zagrebet (4-0). A londoni klubnak jót tett az edzőváltás: Harry Redknapp irányítása alatt három meccsből kettőt megnyert – emellett egy döntetlent jegyez -, így már négy találkozó óta veretlen.

Csütörtökön Darren Bent vezette sikerre a Spurst, a 24 esztenndős csatár mesterhármast érte el: előbb 10 méterről bombázott a léc alá, majd egy remek kiugratás után 11 méterről gurította el a labdát a kapus mellett, végül pedig a bal alsó sarokba helyezett egy újabb kiváló szöktetés végén. Rajta kívül Tom Huddlestone is gólt szerzett, nem is akármilyent. Egy szögletet követően 22 méterről kapásból lőtt a bal alsóba.

Darren Bent: mesterhármas! (MTI/EPA)

Darren Bent: mesterhármas! (MTI/EPA)

Az angol együttesknek egyébként hibátlanul zárták a csoportkör második fordulóját. A Manchester City 3-2-re verte a holland Twentét, az Ajax Amsterdam legyőzésével kezdő Aston Villa pedig a Slavia Praha otthonában diadalmaskodott 1-0-ra.

A spanyoloknak már kevésbé volt jó napjuk, lévén, hogy a Valencia (Köbenhavn 1-1) és a Racing Santander (Schalke 1-1) erejéből csak a döntetlenre futotta, míg a kétszeres győztes Sevilla 1-0-ra kikapott a Bölöni László vezette Standardtól.

A Köbenhavn pontot csent Valenciában (MTI/EPA)

A Köbenhavn pontot csent Valenciában (MTI/EPA)

Dárdai Pál csapata, a Benfica elleni döntetlennel kezdő Hertha BSC ezúttal sem tudott nyerni: gól nélküli döntetlent játszott az ukrán Metaliszt Harkiv ellen. A magyar középpályás végig a pályán volt. A Hertha a második helyen áll a csoportjában, négy pont a hátránya a Benfica otthonában diadalmaskodó török Galatasarayjal szemben.

A Schalkével és a Herthával ellentétben a szintén a német labdarúgást lépviselő VfB Stuttgart és Wolfsburg győzött. Előbbi a Partizan ellen, 2-0-ra, utóbbi a Heerenveen ellen, 5-1-re.

UEFA Kupa, csoportkör 2. forduló:
A csoport:
Manchester City (angol)-Twente (holland) 3-2 (1-1)
Gól: Phillips (2.), Robinho (57.), Mwaruwari (62.), ill. Elia (17.), Wielaert (65.)

Racing Santander (spanyol)-Schalke (német) 1-1 (0-0)
Gól: Tchit (59.), ill. Engelaar (61.)

Szabadnapos: Paris Saint-Germain (francia)

Az állás:
1. Schalke 4 pont/2 mérkőzés
2. Manchester City 3/1 (3-2)
3. Twente Enschede 3/2 (3-3)
4. Racing Santander 1/2
5. Paris Saint-Germain 0/1

B csoport:
Benfica (portugál)-Galatasaray (török) 0-2 (0-0)
Gól: Asik (61.), Karan (69.)

Metaliszt Harkiv (ukrán)-Hertha BSC (német) 0-0

Szabadnapos: Olimpiakosz (görög)

Az állás:
1. Galatasaray 6 pont/2 mérkőzés
2. Hertha BSC 2/2
3. Metaliszt Harkiv 1/1 (0-0)
4. Benfica 1/2 (1-3)
5. Olimpiakosz 0/1

C csoport:
Standard Liege (belga)-Sevilla (spanyol) 1-0 (1-0)
Gól: Mbokani (38.)

VfB Stuttgart (német)-Partizan Beograd (szerb) 2-0 (0-0)
Gól: Gomez (76., 80.)

Szabadnapos: Sampdoria (olasz)

Az állás:
1. Sampdoria 3 pont/1 mérkőzés (2-1)
2. Sevilla 3/2 (2-1)
3. Standard Liege 3/1 (1-0)
4. VfB Stuttgart 3/2 (2-2)
5. Partizan Beograd 0/2 (1-4)

D csoport:
Tottenham (angol)-Dinamo Zagreb (horvát) 4-0 (2-0)
Gól: Bent (30., 33., 70.), Huddlestone (59.)

Szpartak Moszkva (orosz)-Udinese (olasz) 1-2 (1-1)
Gól: Rodriguez (17.), ill. Quagliarella (12., 60., a másodikat 11-esből)
Kiállítva: Pasquale (86., Udinese)

Szabadnapos: NEC Nijmegen (holland)

Az állás:
1. Udinese 6 pont/2 mérkőzés
2. Tottenham 3/2 (4-2)
3. Dinamo Zagreb 3/2 (3-6)
4. NEC Nijmegen 0/1 (2-3)
5. Szpartak Moszkva 0/1 (1-2)

E csoport:
AC Milan (olasz)-Braga (portugál) 1-0 (0-0)
Gól: Ronaldinho (93.)

VfL Wolfsburg (német)-Heerenveen (holland) 5-1 (2-1)
Gól: Dzeko (34., 60.), Grafite (39.), Misimovic (53.), Krzynowek (71.), ill. Väyrynen (31.)

Szabadnapos: Portsmouth (angol)

Az állás:
1. AC Milan 6 pont/2 mérkőzés
2. VfL Wolfsburg 3/1 (5-1)
3. Braga 3/2 (3-1)
4. Portsmouth 0/1 (0-3)
5. Heerenveen 0/2 (2-8)

F csoport:
Ajax Amsterdam (holland)-MSK Zilina (szlovák) 1-0 (1-0)
Gól: Suarez (41.)

Slavia Praha (cseh)-Aston Villa (angol) 0-1 (0-1)
Gól: Carew (26.)

Szabadnapos: Hamburg (német)

Az állás:
1. Aston Villa 6 pont/2 mérkőzés
2. Hamburg 3/1 (2-1)
3. Ajax Asmterdam 3/2 (2-2)
4. Slavia Praha 0/1 (0-1)
5. MSK Zilina 0/2 (1-3)

G csoport:
Valencia (spanyol)-Köbenhavn (dán) 1-1 (0-0)
Gól: Morientes (61.), ill. Santin (84.)

Saint-Etienne (francia)-Rosenborg (norvég) 3-0 (0-0)
Gól: Ilan (58.), Machado (63.), Mirallas (76.)

Szabadnapos: FC Bruges (belga)

Az állás:
1. Saint-Etienne 6 pont/2 mérkőzés
2. Valencia 1/1 (1-1)
3. FC Bruges 1/1 (0-0)
4. Köbenhavn 1/2 (2-4)
5. Rosenborg 1/2 (0-3)

H csoport:
Feyenoord (holland)-CSZKA Moszkva (orosz) 1-3 (1-2)
Gól: Van Brocnkhorst (29.), ill. Berezuckij (13.), Love (40., 81.)
Kiállítva: Aldonyin (83., CSZKA Moszkva)

Lech Poznan (lengyel)-Nancy (francia) 2-2 (2-1)
Gól: Peszko (5.), Stilic (21.), ill. Ntsayi (8.), Zerka (81.)

Szabadnapos: Deportivo La Coruna (spanyol)

Az állás:
1. CSZKA Moszkva 6 pont/2 mérkőzés
2. Nancy 4/2
3. Lech Poznan 1/1
4. Deportivo La Coruna 0/1 (0-3)
5. Feyenoord 0/2 (1-6)

Csoportonként az első három helyezett jut tovább.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik