Élet-Stílus

Venus nyerte a testvércsatát

Venus Williams három játszmában legyőzte testvérét, Serenát a női teniszezők WTA-világbajnokságán, Dohában, s így - három siker után biztos csoportelsőként - bejutott az elődöntőbe. Jankovic is ott lesz a négy között, miután két szoros szettben megverte Kuznyecovát. Szafina három vereséggel búcsúzott.

A Williams-testvérek mérkőzésén a fiatalabb Serena kezdett jobban, és miután Venus rögtön elvette az adogatását, kiegyenlített, majd 6:5-nél újra brékelt és behúzta az első szettet. Ami ezután történt, arra nincsen magyarázat. Serena teljesen összezuhant, futószalagon ütötte a ki nem kényszerített hibákat, és a szervái sem jöttek be.

Venus 25 perc alatt kiegyenlített (6:1) a szettek tekintetében, majd a döntő játszmában – nincs jobb szó rá – leiskolázta testvérét. Serena a záró felvonásban egyetlen gémet sem nyert. Nem egyszer úgy tűnt, hogy a könnyeivel küszködik az amerikai sztár, aki idén mindössze nyolcadik vereségét szenvedte el.

A nővér ezúttal jobb volt (MTI/EPA)

A nővér ezúttal jobb volt (MTI/EPA)

Venushoz hasonlóan Jelena Jankovic is ott lesz a WTA-világbajnokság elődöntőjében, miután a második mérkőzésén is diadalmaskodott. A szerb világelső Kuznyecovával csapott össze, és egy kisebb sérülés ellenére két szettben legyőzte a riválisát.

Az első játszmában Jankovic azonnal elvette ellenfele adogatását, ám az orosz kiegyenlített, majd csak a rövidítésben adta meg magát. A második szett elején kétszer is ápolást kért Jankovic, ám így is hozta a meccset, és készülhet az elődöntőre. „Az első szett végére már éreztem, hogy nincsen minden rendben, utána pedig egyre komolyabb fájdalmaim voltak. Remélem a sérülés nem akadályoz meg abban, hogy folytassam” – mondta az összecsapást követően Jankovic.

A csütörtöki nap harmadik összecsapásán Gyementyjeva meglepően simán verte Dinara Szafinát, aki így három vereséggel búcsúzott a versenytől.

A csoportmérkőzések első és második helyezettje jut a szombati elődöntőbe, majd a keresztbejátszás győztesei kerülnek a fináléba. A végső sikerért – veretlenül – 1 340 000 dollár jár.

Doha, WTA-világbajnokság
Gesztenyebarna csoport:
V. Williams (amerikai)-S. Williams (amerikai) 5:7, 6:1, 6:0
Gyementyjeva (orosz)-Szafina (orosz) 6:2, 6:4

Az állás:
1. (már elődöntős) V. Williams 3 győzelem/3 mérkőzés
2. Gyementyjeva és S. Williams 1/2 (3:2-es szettarány)
4. Szafina 0/3

Fehér csoport:
Jankovic (szerb)-Kuznyecova (orosz) 7:6, 6:4

Az állás:
1. (már elődöntős) Jankovic 2 győzelem/2 mérkőzés (4:0-s szettarány)
2. (már elődöntős) Zvonarjova (orosz) 2/2 (4:1)
3. Ivanovic (szerb) 0/2 (1:4)
4. Kuznyecova 0/2 (0:4)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik