Élet-Stílus

Serie A: edzőt váltottak a kiesőjelöltek

Az olasz labdarúgó-bajnokságban kieső helyen álló Bolognához hasonlóan a szintén bajban lévő Chievo is lecserélte a vezetőedzőjét.

A Bologna (19.) és a Chievo (18.) is a kiesőket jelölő vonal alatt tanyázik a tabellán tíz fordulót követően, így nem olyan nagy csoda, hogy mind a két bajban lévő csapat vezetői az edzőváltás mellett döntöttek.

A Bologna hétfőn tette lapátra Daniele Arrigonit, és helyette az a bajnoki címvédő Internél az előző szezonban pályaedzőként dolgozó szerb Szinisa Mihajlovicsot ültette a kispadra.

Kedden a Chievo is lépett – a veronai egyesület a következő közleményt jelentette meg a honlapján: „A klubvezetőség Giuseppe Iachini vezetőedzőt felmentette a munkavégzés alól, és az együttes felkészítését Domenico Di Carlóra bízta.”

Domenico Di Carlo (balra) mentheti meg a Chievót

Domenico Di Carlo (balra) mentheti meg a Chievót

A 44 esztendős szakember legutóbb Parmában dolgozott. Márciusban bocsátották el a csapattól, amely aztán a szezon végén elbúcsúzott az élvonaltól. A Bologna és a Chievo egyaránt újoncként szerepel az olasz első osztályban.

Német sztár a Vaduz kispadján

Pierre Littbarski, a német válogatottal 1990-ben világbajnoki címet nyert támadó lett a liechtensteini FC Vaduz vezetőedzője. A 48 éves tréner eddigi edzőkarrierje során Japánban, Ausztráliában és Iránban dolgozott. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik