Élet-Stílus

Maradona kiszórja a sztárokat

Kedden kezdi meg hivatalosan a munkáját az új argentin szövetségi kapitány. Lapértesülések szerint számos rutinos sztárra nem számít Diego Maradona, akinek az irányításával jövő márciusban debütál tétmeccsen a megújult nemzeti tizenegy.

Több mint két évtizeddel az utolsó komoly trófea megnyerése után 1986 világbajnokai átveszik az irányítást az argentin válogatottnál. A napokban kinevezett szövetségi kapitány, Diego Maradona mellett a csapattal dolgozik majd Carlos Bilardo, az akkori kapitány és két egykori csapattárs, Sergio Batista és Jose Luis Brown.

Skócia ellen debütál

A Generacion 86 kedden kezdi meg hivatalosan a munkáját a csapatnál. „A válogatott egy piszkos Rolls Royce-ra hasonlít. Azon leszünk, hogy minél hamarabb a régi fényében tündököljön” – mondta Maradona, aki először november 19-én, a skótok elleni barátságos meccsen ülhet a kispadra. Az egykori legendának jó emlékei lehetnek a mérkőzésnek otthont adó Hampden Parkról, hiszen 29 éve éppen Glasgow-ban szerezte első gólját a válogatottban.

A szerződése 2010-ig szól (MTI/EPA)

A szerződése 2010-ig szól (MTI/EPA)

„Nagyon várom már, hogy elkezdjük a munkát” – tette hozzá Maradona, Bilardino pedig arról beszélt, hogy a szakmai stáb négy tagja remekül megérti egymást. „Arra kért minket Diego, hogy szorosan működjünk együtt. Ha kell, akkor a felszerelést is mi visszük ki a pályára” – mondta a rutinos tréner, akit a tekintélyes orra miatt csak El Narigonnak becéznek hazájában.

Egybehangzó argentin jelentések szerint első lépésként Maradona jó pár ismert játékost kitesz a nemzeti tizenegyből, amely egyelőre csak a harmadik helyen áll világbajnoki selejtezőcsoportjában. Feltehetően Javier Zanetti (Inter), Esteban Cambiasso (Inter) és Roberto Abbondanzieri (Getafe) sem húzza fel többször a címeres mezt.

Nincs rutinja

A válogatott kispadja azután üresedett meg, hogy Alfio Basile a Chilében elszenvedett 1-0-s vb-selejtezős veresége után, október 16-án távozott a posztjáról. Argentína a harmadik, továbbjutást érő helyen áll, de már hét pont a hátránya a listavezető Paraguayjal szemben.

A korábban drogproblémákkal küzdő Maradona 1977 és 1994 között 91 mérkőzésen 34 gólt szerzett a válogatottban, amellyel 1986-ban világbajnok, négy évvel később döntős volt.

Edzőként ugyanakkor rutintalannak számít, 1994-ben a Deportivo Mandiyúnál, majd 1995-ben a Racing Avellanedánál dolgozott, de mindkét megbízatása kudarccal végződött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik