Élet-Stílus

Halál a New York Maratonon

A célba érést követően elhunyt egy brazil futó vasárnap a 39. New York Maratonon, két másik részvevőt pedig kórházba szállítottak.

A helyi rendőrség tájékoztatása szerint az 58 éves, Sao Paulóból érkezett Carlos José Gomes közvetlenül azután lett rosszul, hogy teljesítette a 26,2 mérföldes távot. Azonnal kórházba szállították, de az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. A brazil futó halálát vélhetően szívmegállás okozta.

38 377-en futottak vasárnap New Yorkban (newsday.com)

38 377-en futottak vasárnap New Yorkban (newsday.com)

Szintén szívproblémával került kórházba az 59 esztendős francia Jean-Louis Maubaret is, aki a felesége mellett futott, amikor a 15. és 16. mérföld között összeesett: elveszítette az eszméletét, és nem lélegzett. A kiérkezett mentőknek a helyszínen sikerült újraéleszteniük, majd kórházba vitték.
A jelentések szerint állapota „kritikus ugyan, de stabil”.

Egy másik futó – akinek a neve és nemzetisége nem ismert – szintén futás közben lett rosszul, feltehetőleg neki is megállt a szíve. Őt is elvitte a mentő, állapotáról azonban nincsen hír.

A New York Maratonon 38 377-en álltak rajthoz vasárnap. A férfiaknál a brazil Marilson Gomes dos Santos, a nők között a brit Paula Radcliffe győzött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik