Élet-Stílus

Alonso a legjobb az időmérő előtt

A Brazil Nagydíj harmadik szabadedzésén is a Renault spanyolja volt a leggyorsabb. A McLaren is erős, Massa viszont tehetetlennek tűnt.

A Brazil Nagydíj időmérő edzése előtti utolsó szabadedzést újra Fernando Alonso nyerte, megint az utolsó pillanatokban bemutatott bravúrral. Legutóbb, amikor a spanyol így teljesített, a vasárnapi versenyt is megnyerte.

A kétszeres világbajnok mögött a bajnokjelölt Lewis Hamilton végzett, őt pedig mclarenes csapattársa, Heikki Kovalainen követte.

A McLaren tegnapi gyengélkedésének nyoma sem volt, a csapat pilótái ahányszor pályára hajtottak, szinte mindig javítottak idejükön, a helyi kedvenc Felipe Massa pedig hiába próbálkozott, a ferraris egyszerűen nem tudta tartani a wokingiak tempóját.

Alonso a harmadik szabadedzésen is a legjobb volt (vezess.hu)

Alonso a harmadik szabadedzésen is a legjobb volt (vezess.hu)

A brazil csak a negyedik lett, bár így is csak bő másfél tizeddel maradt el Hamiltontól. Nagyon jól ment a két Toro Rosso, az edzés vége felé Sebastien Bourdais és Sebastian Vettel is felugrott kis időre a harmadik helyre, végül a németnek az ötödik, csapattársának pedig a hetedik hellyel kellett beérnie.

Nem szerepelt jól Räikkönen és Robert Kubica, mindkét pilóta nyolc hellyel csapattársa mögött végzett. A finn 12. lett, míg a bajnokság harmadik helyét megőrizni akaró lengyel csak a 14. időt autózta, szemben Nick Heidfeld 6. pozíciójával. Az edzés most is száraz körülmények között zajlott, épp csak néhány esőcsepp hullott a pályára. A magyar idő szerint 17:00-kor kezdődő időmérő edzésen is hasonló idő várható.

forma-1-es brazil nagydíj, interlagos

3. szabadedzés:
1. Fernando Alonso (spanyol, Renault) 1:12.141
2. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) +0.071
3. Heikki Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes) +0.084
4. Felipe Massa (brazil, Ferrari) +0.171
5. Sebastian Vettel (német, Toro Rosso) +0.248
6. Nick Heidfeld (német, BMW Sauber) +0.261
7. Sebastien Bourdais (francia, Toro Rosso) +0.285
8. Mark Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) +0.312
9. Nelsinho Piquet (brazil, Renault) +0.316
10. Jarno Trulli (olasz, Toyota) +0.316
11. Nico Rosberg (német, Williams-Toyota) +0.484
12. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) +0.557
13. Timo Glock (német, Toyota) +0.571
14. Robert Kubica (lengyel, BMW Sauber) +0.830
15. Kazuki Nakadzsima (japán, Williams-Toyota) +0.913
16. David Coulthard (brit, Red Bull-Renault) +0.917
17. Rubens Barrichello (brazil, Honda) +0.994
18. Jenson Button (brit, Honda) +1.137
19. Giancarlo Fisichella (olasz, Force India-Ferrari) +1.319
20. Adrian Sutil (német, Force India-Ferrari) +1.539

Ajánlott videó

Olvasói sztorik