Élet-Stílus

Egyelőre Massa vezet

A Brazil Nagydíj első szabadedzésén a hazai hős, Felipe Massa volt a leggyorsabb, mögötte riválisa, Lewis Hamilton, és csapattársa, Kimi Räikkönen végzett. Az eső épp csak beköszönt.

A Brazil Nagydíj első szabadedzésén a ferraris Felipe Massa komoly csatát vívott riválisával, Lewis Hamiltonnal, végül a brazil kerekedett felül.

A nagymenők az edzés első harmadát a garázsban töltötték, az első helyen ezalatt a Toro Rossók, Nelsinho Piquet és Timo Glock váltogatták egymást.

Az élcsapatok versenyzői közül először Hamilton volt a leggyorsabb, az angol 1:12.495-ös ideje sokáig megfoghatatlannak tűnt, pedig Massa újból és újból századokat faragott rajta, egészen 12 ezredig megközelítve a mclarenes legjobb körét.

Massa nyerte az első szabadedzést (vezess.hu)

Massa nyerte az első szabadedzést (vezess.hu)

A helyi kedvenc végül a szitálni kezdő esőben még egyszer nekirugaszkodott, és végül majdnem két tizedet adott Hamiltonnak, akinek erre már nem volt válasza. Bár egyszer megpördült, Kimi Räikkönen végül csak 12 ezreddel maradt el Hamilton mögött.

A negyedik helyre Robert Kubica kapaszkodott, őt a másik mclarenes, Heikki Kovalainen követte. Mindkét Renault befért a top10-be, Fernando Alonso a hatodik, Nelsinho Piquet pedig a nyolcadik idővel. A kis Piquet egy híján 40 kört futott, amivel bőven túlteljesített mindenkit.

A Red Bull-os Mark Webber a hetedik lett, a 9-10. helyet pedig két német, Nick Heidfeld és Timo Glock foglalta el. A csütörtökön még betegséggel küszködő Jarno Trulli mára jól van, az olasz közvetlenül csapattársa mögött zárta az edzést.

forma-1-es brazil nagydíj, interlagos

1. szabadedzés:
1. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:12.305
2. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) +0.190
3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) +0.202
4. Robert Kubica (lengyel, BMW Sauber) +0.569
5. Heikki Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes) +0.620
6. Fernando Alonso (spanyol, Renault) +0.756
7. Mark Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) +0.993
8. Nelsinho Piquet (brazil, Renault) +1.073
9. Nick Heidfeld (német, BMW Sauber) +1.121
10. Timo Glock (német, Toyota) +1.161
11. Jarno Trulli (olasz, Toyota) +1.295
12. Nico Rosberg (német, Williams-Toyota) +1.316
13. Sebastien Bourdais (francia, Toro Rosso) +1.344
14. Rubens Barrichello (brazil, Honda) +1.371
15. Jenson Button (brit, Honda) +1.461
16. Kazuki Nakadzsima (japán, Williams-Toyota) +1.501
17. Sebastian Vettel (német, Toro Rosso) +1.531
18. David Coulthard (brit, Red Bull-Renault) +1.556
19. Adrian Sutil (német, Force India-Ferrari) +2.399
20. Giancarlo Fisichella (olasz, Force India-Ferrari) +2.516

Ajánlott videó

Olvasói sztorik