Élet-Stílus

Inter-csatárok a Romában?

Olasz lapértesülések szerint az argentin Julio Cruz és Hernan Crespo az Intertől az idényben gyengélkedő AS Romához kerülhet a januári átigazolási időszakban.

Az AS Roma a várakozások alatt szerepel a bajnokságban, csak a 15., a legutóbbi három meccsét elveszítette, ráadásul ezeken csak egy gólt szerzett (Udinében Francesco Totti tizenegyesből volt eredményes). Nem csoda tehát, hogy a „farkasok” vezetői a támadósor megerősítését tervezik.

Olasz lapértesülések szerint a nyáron is csábított Hernan Crespo mellett az Inter másik támadója, Julio Cruz is az olasz fővárosba teheti át a székhelyét a januári átigazolási időszakban.

Crespo - Cruzzal együtt - Rómáig szaladhat (football.co.uk)

Crespo – Cruzzal együtt – Rómáig szaladhat (Football.co.uk)

Crespo hajlik a távozására, mivel játszani szeretne, és erre a jelek szerint az Interben nincsen lehetősége. A szezonban csak egy bajnokin kapott szerepet, és akkor is csak csereként.

Cruz ugyan többet lehetett a pályán (öt bajnokin és két Bajnokok Ligája-meccsen játszott), ugyanakkor rá is csak kiegészítő emberként, csereként tekint José Mourinho, és ezért ő is elégedetlen a helyzetével, ráadásul a hétvégén összekapott a portugál vezetőedzővel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik