Élet-Stílus

Euroliga: könnyen elbánt a Lille-lel a Sopron

A Sopron hazai pályán sima győzelmet aratott a francia Lille felett a női kosárlabda Euroliga 3. fordulójában.

A múlt héten Velencében mérlegét ötvenszázalékosra rontó magyar bajnok és a B csoportban sereghajtó Lille kiegyenlített nyitónegyedet vívott, melyben hazai részről főként Horti Dóra és a másik center, a pécsiek által vitatott módon klubot váltott Krivacsevics Tijana jeleskedett.

A folytatásban a franciáknál remeklő amerikai Jolene Anderson kosarai ellenére tovább nőtt az Amber Holt vezette házigazdák előnye, akik Honti Kata utolsó másodperces triplájával a félidőben már 41-30-ra elhúztak.

Elmaradt a nagy csata, simán nyert a Sopron (MTI)

Elmaradt a nagy csata, simán nyert a Sopron (MTI)

Fordulás után egyre magabiztosabb lett Székely Norbert együttesének fölénye: a harmadik negyedet öt ponttal hozták a hibátlanul büntetőző közönségkedvencek, Jelena Milovanovic mindenhonnan betalált, miközben a rivális már fáradni látszott.

A 35. percben – a közönség skandálása közepette – kialakult a “közte húsz”, innentől pedig a Lille már lélekben feladta a kilátástalan küzdelmet. A meccs hőse a nyáron Magyarországra szerződött Holt volt, aki 23 ponttal és 13 lepattanóval zárt.

A soproniak egy hét múlva a bombaerős CSZKA Moszkvához látogatnak.

Székely Norbert vezetőedző nyilatkozata

“Az első félidőben kissé ritmustalanul játszottunk, nehezen törtük fel a franciák védelmét, de utána felgyorsultunk, és gördülékenyebben mentek a támadások. Ez volt az első hazai Euroliga-meccsünk, ilyen győzelmekre lehet alapozni.”

Euroliga, B csoport, 3. forduló:
MKB-Euroleasing Sopron – Lille (francia) 81-57
A magyar csapat pontszerzői: Holt 23, Milovanovic 20, Horti 18, Krivacsevics 8, MacLeod 7, Honti 5

Ajánlott videó

Olvasói sztorik