Élet-Stílus

Ismét győzött és továbbjutott az U19-es válogatott

Második mérkőzésén 1-0-ra nyert a magyar U19-es labdarúgó-válogatott Azerbajdzsán ellen a Nyíregyházán és Tiszavasváriban zajló Európa-bajnoki selejtezőtornán, ezzel már biztosan továbbjutott.

Az első negyvenöt perc kiegyenlített játékot hozott Nyíregyházán az MLSZ honlapján olvasható beszámoló szerint. Mindkét csapat tagjai előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, de a felek érezhetően jól feltérképezték egymást, s ennek eredményeként nemigen találtak fogást a másikon. A legnagyobb magyar helyzet(ek) a 32. percben maradt(ak) ki, ekkor egy kapu előtti kavarodás során hárman is a hálóba találhattak volna, de támadóink – Bajner Bálint révén – csak a keresztlécig jutottak.

A meccs a második félidőben is nyílt maradt, a mieink akarata nagyobb mértékben érvényesült, ám a vendégek is vezettek több veszélyes kontrát. Gosztonyi András kétszer is nagy helyzetbe került, de, ha csak centikkel is, mindkétszer elhibázta a kaput. A csereként beállt Varga Roland előtt is adódott gólszerzési lehetőség, de ez is kimaradt.

A hajrában harcolták ki a továbbjutást (MLSZ)

A hajrában harcolták ki a továbbjutást (MLSZ)

A 93. percben aztán megszereztük a győzelmet érő gólt: Takács Péter 25 méteres szabadrúgása után Litauszki Róbert csúsztatott közelről a hálóba. Így továbbra is a csoport élén maradtunk, és a szombati, Skócia elleni meccs eredményétől függetlenül már biztos, hogy ott leszünk a jövő tavaszi elitkörben.

„Roppant nehéz ellenféllel kerültünk szembe, az azeriek nagyon biztosan megszervezték védekezésüket, és végig igen harcosan futballoztak – mondta a mérkőzést követően Wilco van Buuren. -Nem tudtunk különösebben sok helyzetet kialakítani, de ez nem is csoda, hiszen lényegesen erősebb csapattal játszottunk, mint hétfőn. Éppen az ilyen meccseken a legnagyobb öröm megszerezni a győzelmet.”

A szombaton véget érő körmérkőzéses torna első két helyezettje jut be a következő kvalifikációs fordulóba, az úgynevezett elitkörbe, ahol már az Eb-döntős részvétel lesz a tét.

A magyarországi selejtezőben kísérleti jelleggel öt játékvezető működik közre a mérkőzéseken, a két asszisztens mellett a két kapunál az alapvonalon egy-egy további asszisztens segíti a bíró munkáját.

U19-es Európa-bajnoki selejtező:
Magyarország-Azerbajdzsán 1-0
Gól: Litauszki (93.)

Skócia-San Marino 8-0

A csoport állása:
1. Magyarország 2 meccs/6 pont
2. Skócia 2/4
3. Azerbajdzsán 2/1
4. San Marino 2/0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik