Élet-Stílus

Räikkönent nem érdekli, ki győz

Nem csitul a világbajnokság hajrájában kialakult nyilatkozatháború, most éppen a vb-éllovas Lewis Hamilton üzen egy ütőset Fernando Alonsónak, „és mindenkinek, aki szereti". Kimi Räikkönennek eközben közölte, hogy a világbajnoki címért folyó küzdelem végkimenetele nem nagyon izgatja.

A világbajnokság hajrájában mindenki lő mindenkire, pontosabban mindenki Lewis Hamiltonra, aki viszont állítása szerint nem törődik a kollégák véleményével.

Fernando Alonso a múlt héten azzal állt elő, hogy Hamilton ellenében segítené Felipe Massát. Hamilton erre a hétvégén nem kívánt reagálni, de egy újabb interjúban jól odamond a spanyolnak, azt sugallva, hogy a kétszeres világbajnok sértettségből nyilatkozgat. „Kétszeres bajnok volt, akit az új csapatnál elvert egy újonc. Ha valaki addig nyert, aztán egy másik versenyző jobb nála, akkor persze, hogy nem lesz boldog az illető” – utalt Hamilton a tavalyi közös mclarenes idényre.

Újoncként elverte a kétszeres bajnokot (MTI/EPA)

Újoncként elverte a kétszeres bajnokot (MTI/EPA)

Hamilton az Alonso és Robert Kubica nevével fémjelzett versenyzői pókertársaság felé is lőtt egyet, és azt mondja, hogy a kritikusai mind irigyek rá. „Én nem pókerezek. Néhány pilóta össze szokott ülni, ugyanakkor én azért vagyok itt, hogy versenyezzek. Azért nem vagyok népszerű, mert győzök. Ha az ember nyer, ha jól mennek a dolgai, akkor mindig ez van.”

Költségcsökkentés a Forma-1-ben

A következő szezonban jelentős költségcsökkentést vezetnek be a Forma-1-es csapatok. Erről állapodott meg kedden az istállókat tömörítő szervezet, a FOTA, valamint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a genfi egyeztetésen. Egyelőre részletek nem ismertek. A múlt héten még arról volt szó, hogy a globális pénzügyi válság kiváltotta tervezett lépések között szerepel, hogy például 2010-re egységesítenék a motorokat – írta az MTI.

Hamilton lehet, hogy a legrosszabbkor próbált egyébként törleszteni Alonsónak, ugyanis a spanyol a Kínai Nagydíj után szokatlanul diplomatikusan nyilatkozott a mclarenes bajnoki kilátásairól:

„A bajnokságot mindig a legjobb pilóta nyeri, szóval ha Hamilton győz, akkor az azért lesz, mert mindenki másnál több pontot gyűjtött. Ő volt a leggyorsabb az edzéseken, megszerezte a pole-t, és megnyerte a futamot. Megérdemelten győzött” – ismerte el Alonso Hamilton sanghaji teljesítményét.

Nem érdekli ki lesz az utódja (MTI/EPA)

Nem érdekli ki lesz az utódja (MTI/EPA)

Kimi Räikkönen címvédési esélyei Fudzsiban, a Japán Nagydíjon végleg elszálltak, és a finn a Kínai Nagydíjon már a csapat érdekeinek megfelelően félre is állt Felipe Massa kedvéért, hogy a brazil továbbra is versenyben maradhasson a címért.

A Brazil Nagydíjon újra hasonló szerepbe kerülhet majd a világbajnok, de azt állítja, hogy a végkimenetel nem nagyon izgatja: „Felipének és a Ferrarinak jó lenne, ha sikerülnie megnyerni a címet. De őszintén szólva, engem nem nagyon érdekel, hogy végül ki győz” – nyilatkozta a finn az RTL-nek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik