Élet-Stílus

A McLaren felől győzhet a Ferrari

Lewis Hamilton a Kínai Nagydíjon magabiztos győzelemmel hétpontosra növelte az előnyét a világbajnokságban. Brazíliában a Ferrari akár már kettős győzelmet is arathat, a mclareneseket nem zavarja. A brit csapatnak ismételten beszólt Fernando Alonso.

Lewis Hamilton komoly lépést tett ma a Kínai Nagydíjon afelé, hogy Brazíliában minden idők legfiatalabb F1-es világbajnoka lehessen. A mclarenes Sanghajban magabiztos versenyzéssel ötpontos előnyét hétpontosra növelte Felipe Massával szemben.

“Minden összejött ezen a hétvégén: az autó fenomenális volt, sikerült életem egyik legjobb rajtját megfognom, és minden tökéletes volt a verseny alatt. Nagyon sokkal tartozom a csapatnak – mind a pályán, mind az otthon lévő srácoknak, mert nagyszerű munkát végeztek, nagyon köszönöm! Hétpontos előnyöm van, bár biztosra azért nem vehetek semmit. Egy lépéssel közelebb kerültem az álmomhoz, de észnél kell maradni. Bízom a sikerben” – mondta a verseny után Hamilton.

Massának esélye sem volt Kínában Hamilton ellen (MTI/EPA)

Massának esélye sem volt Kínában Hamilton ellen (MTI/EPA)

A csapatfőnök, Ron Dennis is maradéktalanul elégedett volt az eredménnyel, sőt egész nagyvonalúan beszélt a kilátásokról: “Minket az sem zavar, ha Massa első, Kimi pedig második lesz Brazíliában. Nem aggódunk. Lewisnak nem kell megnyernie a futamot ahhoz, hogy megnyerje a bajnokságot. Keményen megyünk majd az edzéseken és az időmérőn, aztán meglátjuk” – magyarázta az angol.

“Csak észnél kell maradnunk. Jobb a helyzetünk, hét ponttal vezetünk. Az eredmény a többi autón is múlik, de mi tudjuk, hogy az is elég, ha harmadikok, negyedikek, vagy ötödikek leszünk. A legfontosabb, hogy elkerüljük a bajt” – tette hozzá.

Hamilton a 2008-as világbajnok, ha:
– legalább ötödikként ér célba
– hatodik vagy hetedik lesz, Massa pedig nem nyer
– nyolcadik, vagy nem szerez pontot, míg Massa legfeljebb harmadik

Massa a 2008-as világbajnok, ha:
– nyer, és Hamilton legfeljebb hatodik, ebben az esetben pontgyenlőség lépne fel (97-97), ám a futamgyőzelmek aránya (6-5) Massának kedvezne
– második, Hamilton pedig legfeljebb nyolcadik, ebben az esetben is pontgyenlőség lépne fel (95-95), és mivel ugyanannyi futamot nyertek idén (5-5), a több második hely (3-2) Massának kedvezne

A világbajnoki pontversenyek állása (18-ból 17 viadal után):
Pilóták:
1. Hamilton 94 pont
2. Massa 87
3. Kubica 75
4. Räikkönen 69
5. Heidfeld 60
6. Alonso 53
7. Kovalainen 51
8. Vettel 30
9. Trulli 30
10. Glock 22
11. Webber 21
12. Piquet 19
13. Rosberg 17
14. Barrichello 11
15. Nakadzsima 9
16. Coulthard 8
17. Bourdais 4
18. Button 3

Csapatok:
1. Ferrari 156 pont
2. McLaren-Mercedes 145
3. BMW-Sauber 135
4. Renault 72
5. Toyota 52
6. Toro Rosso 34
7. Red Bull 29
8. Williams 26
9. Honda 14

A következő, egyben idei utolsó futam: Brazil Nagydíj, november 2., Sao Paolo

—-Alonso beszólt a McLarennek—-

Fernando Alonso egy hétvégi interjújában újabb tanúbizonyságot tett arról, hogy mennyire nem érezte jól magát tavaly a McLarennél.

Nem titok, hogy a kétszeres spanyol világbajnokot az idény közben a BMW Sauber is megkörnyékezte, bár végül nem lett semmi az ügyből, a német csapat jelenlegi párosának megtartása mellett döntött. Szakértők, és Alonso barátja, a BMW-s Robert Kubica is utaltak arra, hogy a spanyol talán nem is illett volna a csapatba.

Alonso azt mondja, hogy nem lett volna ilyen gond, a McLarenen kívül bárhova képes beilleszkedni. “Három éves koromtól gokartoztam. Az elmúlt 24 évben minden csapatommal jól kijöttem, egyet kivéve” – magyarázta a spanyol.

“Arról a csapatról van szó, amelynek problémái voltak Sennával, Prosttal, Räikkönennel és Montoyával is. Talán nem a versenyzőkkel van a gond, hanem magával a csapattal” – mondta a kétszeres világbajnok a Stuttgarter Zeitungnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik