Élet-Stílus

Eb-selejtező: fölényes győzelemmel kezdtek a magyarok

Első mérkőzésén hat góllal nyert a magyar U19-es labdarúgó-válogatott San Marino csapata ellen a Nyíregyházán és Tiszavasváriban zajló Európa-bajnoki selejtezőtornán. A meccsen Bajner Bálint klasszikus mesterhármast szerzett.

Fiataljaink végig nagy fölényben futballoztak, számos helyzetet dolgoztak ki, s a 12. percben meg is szerezték a vezetést: egy jobb oldali beadást követően a vendégek csapatkapitánya, Alex Della az ötösön belül úgy ért a labdához, hogy az a kapust becsapva a hálóba perdült. A gól minden feszültséget feloldott a mieinkben – olvasható az MLSZ honlapján.

A 28. percben egy szép akció végén Varga Roland játszott össze Gosztonyi Andrással, aki nagyszerűen tálalt Tamási Zsolt elé, ő pedig közelről magabiztosan lőtt a kapuba. A 35. percben már háromgólosra nőtt előnyünk, egy, a kapusról kipattanó labdát Takács Péter szerzett meg, s a középpályás 15 méterről laposan a hálóba lőtt.

Bajner 12 perc alatt mesterhármast szerzett (MLSZ)

Bajner 12 perc alatt mesterhármast szerzett (MLSZ)

A második játékrészben ellenfelünk már szervezettebben futballozott, de továbbra is a mieink akarata érvényesült, és a 75. percben növeltük is előnyünket. Ekkor Gosztonyi András jobb oldali beadására Bajner Bálint érkezett az ötösön belül, és a csatárnak nem okozott gondot közelről a kapuba passzolni.

A 86. perecben megszületett ötödik találatunk is. Gosztonyi András végzett el szabadrúgást 21 méterről, középről, a labda a sorfalról Bajner elé pattant, a támadó tolt rajta egyet, majd közelről a bal felső sarokba lőtt. A 87. percben Bajner klasszikus mesterhármast ért el: egy bal oldali beadás után őrizetlenül maradt a büntetőterületen belül, s öt méterről, laposan a kapu közepébe passzolt, beállítva a 6-0-s végeredményt.

A nap másik mérkőzésén Skócia 1-1-es döntetlent játszott Azerbajdzsán ellen.

U19-es Eb-selejtezőtorna, 1. forduló:
Magyarország-San Marino 6-0
Gól: Alex Della (12. öngól), Tamási Zsolt (28.), Takács Péter (35.), Bajner Bálint (75., 86., 87.)

A másik mérkőzésen:
Skócia-Azerbajdzsán 1-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik