Élet-Stílus

Hamiltonnal nem lehet bírni

Bajban van Felipe Massa, ugyanis riválisa, Lewis Hamilton könnyedén nyerte a Kínai Nagydíj első két szabadedzését, míg a brazil jelentősen lemaradt. Alonso és a Renault is formában van.

Lewis Hamilton fölényesen nyerte a Kínai Nagydíj mindkét pénteki szabadedzését. Délelőtt még sikerült a bajnoki riválisnak, Massának a második helyre kapaszkodnia, de hátránya így is négytized volt, délutánra pedig csak a 6. helyig jutott, bő hét tizeddel lemaradva a mclarenestől.

Ha az erőviszonyok nem változnak, és Hamilton ilyen lendülettel folytatja, akkor vasárnap el is dőlhet a cím sorsa. A Ferrari mellett a BMW, pontosabban Robert Kubica sem villogott, a lengyel az első edzésen első pillantásra nem ment rosszul, de majdnem kilenctizeddel maradt el Hamiltontól, míg a második menetben már a legjobb tízbe sem fért be.

Hamiltonnak pénteken nem volt ellenfele (vezess.hu)

Hamiltonnak pénteken nem volt ellenfele (vezess.hu)

Jól mentek viszont a Renault-k, Alonsónál délután csak Hamilton volt jobb, és csapattársa, Nelson Piquet is kiválóan vezetett, a spanyol mögött megcsípte a harmadik helyet.

A kellemes, napos időben, de teljesen üres lelátók előtt folyó edzéseken komolyabb incidens nem történt, bár többen is – Piquet, Räikkönen, Trulli, Webber – megpördültek a 10-11. kanyarban, és a bukótereket is bőven használták a versenyzők egy-egy elmért kanyar után.

Nelsinho Piquet délelőtt tett egy látogatást a tavaly Hamilton sorsát megpecsételő bokszutca-bejárati kavicságyban, de nem ragadt be, délután viszont Sebastien Bourdais már nem volt ilyen szerencsés a Toro Rossóval, a francia a pálya hátsó szakaszán kipördült, és el is kaparta magát a sóderben.

Forma-1
Kínai Nagydíj, Sanghaj
2. szabadedzés:
1. Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) 1:35.750
2. Alonso (spanyol, Renault) 1:36.024
3. Piquet Jr. (brazil, Renault) 1:36.094
4. Trulli (olasz, Toyota) 1:36.159
5. Webber (ausztrál, Red Bull) 1:36.375
6. Massa (brazil, Ferrari) 1:36.480

1. szabadedzés:
1. Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) 1:35.630
2. Massa (brazil, Ferrari) 1:36.020
3. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:36.052
4. Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes) 1:36.103
5. Kubica (lengyel, BMW-Sauber) 1:36.507
6. Alonso (spanyol, Renault) 1:36.661

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik