Élet-Stílus

Törőcsik Mari életveszélyben van

Törőcsik Mari színésznőt életveszélyes állapotban, intenzív osztályon kezelik - közölte a Nemzeti Színház vezetősége. A család kérésére a színház további információkat nem adott.

Törőcsik Mari 1935. november 23-án született egy Heves megyei kis faluban, Pélyen. Első filmszerepeit főiskolás évei alatt kapta. Ezek közül leghíresebb a Fábri Zoltán rendezte Körhinta volt. Olyan sokat forgatott, hogy még a főiskolai vizsgaelőadásokban sem vett mindig részt. Nem diplomázott le, mert hiányzott három vizsgája, mint például a harmadév végi marxizmus. „Akkoriban sokat filmeztem, időm sem volt, meg kedvem sem letenni.” 22 évvel később, amikor a Művész Színház igazgatója lett, hivatalnokok kérték a diplomáját. A főiskola akkori vezetése kiadta neki anélkül, hogy pótolta volna az elmulasztott vizsgákat.

Törőcsik Mari 8fotó: mti)

Törőcsik Mari (fotó: mti)

A főiskoláról a Nemzeti Színházba került, 12 évig volt a társulat tagja. Saját bevallása szerint ezekben az években tanult meg otthonosan mozogni a színpadon, és mindent, amit máig a színházról tud. A nemzetiből 1979-ben Győrbe került egy évre, majd 1990-ig a MAFILM társulatának volt a tagja. 1990-től több mint tíz évig Szolnokon játszott, ma pedig újra a Nemzeti Színház tagja.

47 éves karrierje során megszámlálhatatlan szerepet eljátszott, volt például Júlia majd Júlia öreg dajkája is. A két szerep között pedig eljátszott mindent, amit színésznő eljátszhat.

Rengeteg filmben is láthattuk a Körhinta óta is, emlékezetes alakítást nyújtott többek között a Szerelemben, a Szerencsés Dánielben, a Pacsirtában, a Macskajátékban, a Szamárköhögésben vagy A turnéban és a Hosszú alkonyban.

Számos nemzetközi díjat kapott, például 1976-ban Cannes-ban Arany pálmát, e mellett kétszeres Jászai-Mari díjas (1964, 1969), Kossuth-díjas (1973), Érdemes művész (1971), megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét is.

A 73. éves színművész jelenleg a Nemzeti Színház és az ExperiDance Revans című közös produkciójában szerepel. Emellett a teátrum műsorterve szerint ő játszaná Bossola szerepét a 2009 májusában bemutatni tervezett John Webster-darabban, az Amalfi hercegnőben. Törőcsik Mari játékmesterként működött közre Csiky Gergely Buborékok című vígjátékában, amely a Nemzeti Színház programja szerint legközelebb október 18-án kerülne színpadra.

A színművész lenne a mesélője Szemző Tibor és Sári László Csoma – opéra cinématique című előadásának; a Kőrösi Csoma Sándor életét megidéző darabot a Művészetek Palotájában október 24-én mutatnák be.

Törőcsik Mari lett volna a szerdán kezdődött Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál díszvendége is, betegségre hivatkozva a hét elején mondta le részvételét az egyesült államokbeli fesztiválon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik