Élet-Stílus

Megszülethet a klímadöntés is

Egyhangúlag támogatják az uniós vezetők, hogy még idén fogadják el a tavaly vállalt klímavédelmi és energiahatékonysági célok teljesítésének programját.

Teljes az egyetértés abban is, hogy az ambiciózus célokat nem szabad megváltoztatni. Marad tehát az EU által meghirdetett eredeti program, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése az 1990-es szinthez képest 20 százalékkal 2020-ra – közölte Nicolas Sarkozy francia elnök. Megerősítették a menetrend tartására vonatkozó közös szándékot más vezetők is, köztük Donald Tusk lengyel kormányfő és Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök is, akik előző nap még úgy vélték, hogy a pénzügyi válság és az álláspontok különbözősége miatt a megállapodás késlekedése várható.

Megállapodtak abban is, hogy az ilyenkor szokásos többségi döntés helyett teljes egyetértéssel, konszenzussal kell elfogadni a végső megállapodást, azaz bármelyik tagország vétójoggal bír. A jelenlegi tervek ellen mások mellett a közép- és kelet-európai országoknak is számos kifogásuk van, elsősorban az, hogy a széndioxid-kibocsátás csökkentésénél nem veszik figyelembe a rendszerváltás idején és óta tett – más uniós tagállamokénál jóval nagyobb – erőfeszítéseiket és eredményeiket.

A témáról folytatott kormányfői vitában Magyarország, Lengyelország, a három balti állam, valamint Bulgária és Románia képviselői megismételték: a súlyos gazdasági és pénzügyi bizonytalanságok idején fontosnak tartják, hogy az uniós klímavédelmi és energiapolitika egyszerre vegye figyelembe a környezetvédelmi célkitűzéseket és a fenntartható gazdasági növekedés szükségességét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik