Élet-Stílus

Koeman: profi munka volt a máltai győzelem

Profi munka volt a magyar labdarúgó-válogatott részéről Málta legyőzése az idegenbeli világbajnoki selejtezőn Erwin Koeman szövetségi kapitány szerint.

“Sokan még mindig azt hiszik, Máltát és Albániát 3-4 góllal meg lehet szórni, de ez nem így van. Senkit sem könnyű legyőzni, mivel mára szinte minden válogatott megtanult keményen és jól védekezni. Elég ha csak megnézzük az eredményeket, saját csoportunkban például Portugália úgy nem bírt Albániával, hogy több mint egy félidőn keresztül emberelőnyben játszott” – mondta a holland szakvezető jelezve, hogy nem ért egyet az 1-0-ás siker után is fanyalgókkal.

A szerdai mérkőzést értékelve kifejtette, a pálya leginkább egy kutyafuttatóra hasonlított, s ilyenkor profinak kell lenni, hogy egy gárda elhozza a három pontot, együttese pedig megfelelt ennek a követelménynek.

Megjegyezte, meg kell nézni a világbajnok olaszokat, ők is ugyanezt csinálják. Kiemelte, a vezetés megszerzése után az volt a legfontosabb, hogy a csapat védekezése stabil maradt, ez volt a győzelem kulcsa.

Koeman szerint meccsről meccsre kell haladni (MTI)

Koeman szerint meccsről meccsre kell haladni (MTI)

“A két siker ellenére földön kell maradni. Veszélyes dolog számolgatni, éppen ezért nem is vállalkozok rá, meccsről meccsre kell haladni, mindig csak a következő feladatra kell koncentrálni. Négy meccsen hét pontot szereztünk, erre rá is szolgáltunk, de ami bíztató, hogy akár 2-3 ponttal többet is érdemeltünk volna.”

“A dánok ellen jobbak voltunk a riválisunknál, közelebb álltunk a győzelemhez és Svédországban is megvoltak a lehetőségeink” – értékelt Koeman, aki kiemelte, a soron következő, jövő tavaszi, albániai találkozó létfontosságú lesz a tekintetben, hogy a válogatott elérje célját, azaz végig versenyben legyen az első két helyért.

A vb-selejtezők folytatása előtt két barátságos találkozó vár a csapatra: novemberben Észak-Írország ellen és februárban Izraelben, melyeken elképzelhető, hogy új játékosokat is kipróbál majd Koeman. Erre azért is szükség lehet, mivel a védelem oszlopa, az elmúlt két meccsen kitűnően futballozó Juhász Roland eltiltás miatt nem szerepelhet majd Albániában.

Koeman nem kívánt neveket mondani, mivel szerinte sok minden függ attól, hogy a közeljövőben miként teljesítenek a szóba jöhető játékosok.

A csoport állása:
1. Dánia 7 pont/3 mérkőzés (6-2), 2. MAGYARORSZÁG 7/4 (4-2), 3. Portugália 5/4 (6-3), 4. Albánia 5/4 (3-2), 5. Svédország 5/3 (2-1), 6. Málta 0/4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik