Élet-Stílus

Kanada ragaszkodik a Forma-1-es versenyéhez

A kanadai politikusok megpróbálják meggyőzni Bernie Ecclestone-t, a Forma-1 vezetőjét, hogy a montreali futam kerüljön vissza a jövő évi versenynaptárba.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kedden tette közzé a 2009-es programot, melyben már nem szerepel a montreali verseny. Városi, québeci és kanadai elöljárók erről értesülvén egyként léptek föl a döntés megváltoztatása érdekében.

Az ügy hátterében adósság áll, a kanadai futam szervezői ugyanis – a helyi sajtó illetve Gérald Tremblay montreali polgármester szerint – 8,7 és 17,4 millió amerikai dollár (1,68 és 3,37 milliárd forint) közötti összeggel tartoznak Ecclestone-nak.

„Megegyeztünk vele vele, hogy találkozunk és igyekszünk elsimítani a nézeteltéréseket, egyúttal megpróbáljuk elérni, hogy a futam visszakerüljön a jövő évi versenynaptárba” – közölte Michael Fortier, Kanada külkereskedelmi minisztere.

„Szeretnénk megtudni, hogy mi zajlik, mert őszintén szólva nem világos számunkra a kép” – jegyezte meg Jean Charest, Québec miniszterelnöke.

Aktulális lesz-e még az

Aktuális lesz-e még az „Isten hozott Québecben” felirat? (Wikipedia)

A kanadai futam az egyetlen, amelynek költségeit teljes egészében magáncég állja, amely azonban – úgy tűnik – nem tudott lépést tartani az emelkedő jogdíjakkal. A cég vezetőségének egyik tagja az üggyel kapcsolatban azt mondta, „a Forma-1 már nem kezelhető egy magáncég számára”.

Hosszú sorozat szakadhat meg

A Kanadai GP 1967 óta szerepelt a Forma-1-es vb programjában, 1975, valamint 1987 kivételével minden évben ellátogatott a mezőny az észak-amerikai országba. Sőt, 2005-ben a harmadik legnézettebb sportesemény volt a montreali futam. Abban az évben csak a Super Bowlt és a Bajnokok Ligáját döntőt nézték többen szerte a világon.

Egy felmérés szerint az évente megrendezett nagydíj volt az első számú hírvivője a világban Montrealnak, a futamok becslések alapján 70 millió dollárnak (13,58 milliárd forint) megfelelő összeget termeltek.

A kanadai Forma-1-es verseny megmentésére konzorcium alakulhat a város, a tartomány és az ország szerepvállalásával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik