Jonathan Clelan dél-afrikai milliárdos a newcastle-i Evening Chronicle című lapnak azt mondta, a közelmúltban találkozott Kevin Keegannel, a csapat korábbi menedzserével, és igyekezett meggyőzni őt, hogy térjen vissza a „szarkákhoz”.
„A megbeszélés nagyon jól sikerült, nagy hatással volt rám Keegan. Úgy érzem, mindketten azt szeretnénk, ha együtt dolgoznánk” – jelentette ki a dúsgazdag üzletember.
A jelenlegi klubtulajdonos Mike Ashley, akinél már egy nigériai üzletemberekből álló, Londonban működő konzorcium is jelezte, hogy megvásárolná a klubot.
A Newcastle United szenved a bajnokságban, hat forduló után ugyanis csak az utolsó előtti, azaz a 19. helyen szerénykedik.