Élet-Stílus

Hetet lőttek az angol csapatok a BL-ben

Az Arsenal és a Manchester United is megszórta ellenfelét a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában. A Real idegenben verte az UEFA-kupa győztes Zenitet, a Juventus kétgólos hátrányt dolgozott le a BATE Boriszov vendégeként.


Duplázott Berbatov

Hamar megmutatkozott az osztálykülönbség a Manchester Unitedet Aalborgban fogadó dán bajnok között. A vendégek könnyedén kézben tartották a meccset, és különösebb megerőltetés nélkül sorozatban vezették a támadásokat. A legnagyobb helyzetet Berbatov hagyta ki a 7. percben, a bolgár csatár közvetlen közelről nem találta el az üres kaput. Negyedórával később Rooney már jobban célzott, miután a lesérült Scholes helyére beküldött Giggs remekül kiugratta a védők közül.

A dánok örülhettek, hogy csak egygólos hátrányba kerültek a szünetig, a fordulás után aztán eldőlt a mérkőzés. Augustinussen hajmeresztő hibáját kihasználva Berbatov megszerezte első gólját a manchesteriek mezében. Rooney a második félidő derekán sérülten lebicegett a pályáról, majd a bolgár egy gyönyörű kapáslövéssel beállította a 3-1-es végeredményt. Az első jelentések szerint Scholes keresztszalagja sérült meg, Rooneynak nincsen komolyabb baja.

Megérkezett Berbatov (Galéria)

Megérkezett Berbatov (Galéria)

Idegenben a Celtic együttese számára nem sok babér termett idáig a BL-ben. A Villareal otthonából is pontok nélkül tért haza a skót együttes, miután az Európa-bajnok Senna egy 20 méterről elvégzett szabadrúgással bebiztosította a spanyol bajnoki ezüstérmes első győzelmét a BL-ben.

Két gól, egy pont

A játéknap egyik legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapásán a Bayern München a francia sorozatbajnokot fogadta. A bajorok enyhe fölénybe kerültek a meccs elején, de húsz perc elteltével magára talált a Lyon, és Juninho szabadrúgása után vezetést is szerzett. A brazil középpályás 40 méterről ívelt a kapu elé, ahol Demichelis olyan szerencsétlenül csúsztatta meg a labdát, hogy Rensingnek esélye nem volt hárítani.

A második félidőt nagy elánnal kezdte a Bayern, és Zé Roberto fejesével kiegyenlített. A második müncheni gól után leült a meccs, akartak a németek, de a masszív Lyon-védelem jól állta a sarat. Maradt az igazságos döntetlen, aminek a franciák örülhetnek jobban.

A Fiorentina-Steaua-összecsapáson nem született gól, így tulajdonképpen nem változott a helyzet a csoportban az első fordulóhoz képest. Egyedül a Bayern nyert idáig meccset a négyes tagjai közül, így négy ponttal vezet a két-két döntetlennel rajtoló Lyon és Fiorentina előtt.

Oktattak a Wenger-fiúk

Meg sem kottyant az Arsenal játékosainak, hogy a hétvégén kikaptak az újonc Hull City otthonában. Arsene Wenger csapata négygólos zakóval küldte haza a Porto együttesét, amely a vereség ellenére a csoport második helyen áll. A portugálok kezdtek jobban, kapufáig jutottak, félóra elteltével mégis a londoniak szerezték vezetést: Adebayor beadása után van Persie vette be az üres kaput.

Van Persie kettőt lőtt a Portónak (Galéria)

Van Persie kettőt lőtt a Portónak (Galéria)

A szünetet jelző sípszó előtt a togói kétgólosra növelte az előnyt, majd a fordulás után egy eladott labdára lecsapva van Persie megduplázta góljainak számát. Az addig bátran és jól futballozó Portót megtörte a harmadik gól, és innentől kezdve az Arsenal azt csinált a pályán, amit akart. Ha a fiatal Ágyúsok jobban koncentrálnak, sokkal jobban kitömhették volna a Portót, amely így is BL-története legsúlyosabb vereségét szenvedte el.

A csoport másik meccsén nem esett gól, a Fenerbahce nem bírt a Dinamo Kijevvel. Az első félidőben semmi nem történt, a fordulás után a törökök kerültek fölénybe, de az Arsenal ellen is jelesre vizsgázó ukrán védelem ezúttal is helytállt.

Két gólról állt fel a Juve

A keddi meccsdömpinget a Real Madrid szentpétervári vendégjátéka nyitotta. A Zenit játékosai csak saját magukat okolhatják, hogy a második BL-meccsük után is nulla ponttal állnak a tabella utolsó helyén.

Az UEFA-kupa győztese Hubocan öngóljával hamar hátrányba került, de az oroszokat ez nem különösebben zavarta, gyorspasszos játékukkal nem egyszer meglepték a madridiakat, és az egyenlítő gól nem is sokat késett: a klub történetének legdrágább játékosa, Danny a 25. percben kiegyenlített.

A hazai közönség nem sokáig örülhetett, hiszen egy újabb megpattanó labda után Nistelrooy eszmélt a leggyorsabban, és újra a vendégeknek szerzett vezetést. A második félidőben féltucat százszázalékos ziccert elpuskázott a Zenit, így maradt a sovány vendégelőny.

A játéknap legnagyobb meglepetését a BATE Boriszov csapata okozta. A fehéroroszok már két góllal is vezettek a Juventus ellen, de Iaquinta duplájának köszönhetően legalább egy pontot szereztek az olaszok.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló
E csoport:
Aalborg BK (dán)-Manchester United (angol) 0-3
Gól: Rooney (22.), Berbatov (55., 79.)

FC Villarreal (spanyol)-Celtic Glasgow (skót) 1-0
Gól: Senna (67.)

Az állás:
1. Manchester United 4 pont (3-0)
2. FC Villarreal 4 (1-0)
3. Celtic Glasgow 1 (0-1)
4. Aalborg 1 (0-3)

F csoport:
Fiorentina (olasz)-Steaua Bucuresti (román) 0-0

Bayern München (német)-Olympique Lyon (francia) 1-1
Gól: Zé Roberto (52.), illetve Demichelis (25., öngól)

Az állás:
1. Bayern München 4 pont
2. Olympique Lyon 2 (3-3)
3. Fiorentina 2 (2-2)
4. Steaua Bucuresti 1

G csoport:
FC Arsenal (angol)-FC Porto (portugál) 4-0
Gól: van Persie (31., 48.), Adebayor (40., 72., a második 11-esből)

Fenerbahce (török)-Dinamo Kijev (ukrán) 0-0

Az állás:
1. Arsenal 4 pont
2. FC Porto 3
3. Dinamo Kijev 2
4. Fenerbahce 1

H csoport:
BATE Boriszov (fehérorosz)-Juventus (olasz) 2-2
Gól: Krivec (17.), Sztasevics (23.), illetve Iaquinta (29., 45+3.)

Zenit (orosz)-Real Madrid (spanyol) 1-2
Gól: Danny (25.), illetve Hubocan (4., öngól), van Nistelrooy (31.)

Az állás:
1. Real Madrid 6 pont
2. Juventus 4
3. BATE Boriszov 1
4. Zenit 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik