Élet-Stílus

Zabel visszavonul

Bejelentette visszavonulását Erik Zabel, a németek kerékpáros legendája. A sportág történetének egyik legjobb sprintere az országúti világbajnokság vasárnapi mezőnyversenyén indul utoljára a profik között.

A 38 esztendős német sprinter az országúti világbajnokság vasárnapi mezőnyversenyében száll utoljára nyeregbe, mint mondta, utána legfeljebb néhány bemutatón szerepel még.

Zabel pályafutása során 192 viadalt vagy versenyszakaszt nyert meg, ezzel az aktívak között a legeredményesebb. A Tour de France-on tizenkét, a Vuelta a Espanán pedig nyolc etapon diadalmaskodott. A francia körversenyen hatszor, a spanyolországin pedig háromszor volt a legjobb sprinter.

Veszi a kalapját (BBC)

Veszi a kalapját (BBC)

A 2000-es Világkupa mellett négyszer nyerte meg a Milánó-San Remo, és háromszor a Párizs-Tours versenyt. A 2004-es és a 2006-os vb-n második, a 2002-esen pedig harmadik volt.

Tavaly májusban bevallotta, hogy az 1996-os Tour előtt eritropoetint (EPO) szedett. Zabel 1993 és 2005 között a Telekomnál, illetve annak jogelődjeinél versenyzett, és 2006 óta a Milram csapatát erősíti.

Contador marad a főnök

Alberto Contador, a kazah Asztana sztárkerékpárosa kijelentette: a csapatvezetőség biztosította őt arról, hogy az első számú versenyző marad a klubnál Lance Armstrong visszatérése ellenére. „A csapatom garanciát adott, én leszek az első, de teljes garanciát szeretnék. Megvárom, hogy miként alakulnak a dolgok. Ha nem vagyok boldog, elmegyek egy másik csapatba” – mondta Conatodor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik