Élet-Stílus

Itthon védheti meg címét Cseh László

Négy évvel a 2006-os kontinenstorna után Magyarország ismét úszó Európa-bajnokságot rendezne. A két évvel ez előtti, korántsem problémamentes előkészületek ellenére Gyárfás Tamás bízik abban, hogy Moszkva és Róma ellenében a magyar pályázat lesz a befutó. Döntés szombaton.

A magyar sportági szövetség megpályázza a 2010-es úszó, műúszó, műugró és hosszútávúszó Európa-bajnokság megrendezését – jelentette be Gyárfás Tamás elnök. A két év múlva esedékes Eb házigazdájának kilétéről szombaton dönt a kontinentális szövetség (LEN) végrehajtó bizottsága Zürichben. Budapest vetélytársa az olasz és az orosz főváros.

Ha sikerrel pályázik a magyar főváros, 2006 után lehet ismét Eb-rendező. Gyárfás Tamás úgy fogalmazott: “csalódott lennék, ha nem nyernénk, akár Róma és Moszkva ellenében is”.

Mint emlékezetes, két évvel ez előtt az eredetileg beígért fedett uszoda helyett pedig végül a Széchy Tamás nevét viselő szabadtéri medencében kellett megrendezni az eseményt. A margitszigeti létesítményt eredeti tervek szerint április 28-ig kellett volna felújítani, ám az átadás azonban jócskán csúszott. A LEN elnöke áprilisi terepszemléjén még ijesztőnek nevezte a helyzetet, de végül néhány nappal az Eb előtt átadták a medencét, és a kontinenstorna szakmai és anyagi szempontból is sikeres volt.

Európa legjobb vegyesúszója idáig hat Eb-arannyal büszkélkedhet (MTI)

Európa legjobb vegyesúszója idáig hat Eb-arannyal büszkélkedhet (MTI)

A MÚSZ jövőbeli világversenyek hazai lebonyolítására vonatkozó elképzeléseit támogatásáról biztosította Salamon Károly, a szövetség főtámogatói közé tartozó Allianz Hungária Zrt. vezérigazgatója is. A cégvezető a részvénytársaság nevében a keddi ünnepségen – életbiztosítási kötvény mellett – 100 ezer forintos kezdőösszegű bankkártyát nyújtott át a pekingi olimpián legeredményesebben szereplő magyar úszóknak, így a kínai fővárosban három ezüstérmet kiérdemelt Cseh Lászlónak, továbbá a döntőbe jutott és ott ötödikként végzett Gyurta Dánielnek, illetve az egyformán hatodik Kis Gergőnek és a 4×200 méteres női gyorsváltó tagjainak, Mutina Ágnesnek, Verrasztó Evelynnek, Dara Eszternek és Jakabos Zsuzsannának.

A versenyzők egy része még pihenőjét tölti, így Cseh januárig nem úszik, s egyelőre nem kezdte el az edzéseket Gyurta sem, de például Verrasztóék már javában róják az uszodahosszakat, s amint azt Evelyn, a Jövő SC kiválósága elmondta, a novemberi rövidpályás ob-n és decemberi Eb-n egyformán rajthoz áll.

A 2004-es olimpiai ezüst mellett rövidpályás Európa-bajnoki aranyakkal is rendelkező Gyurta Dániel annyit tett hozzá, hogy a maga részéről örülne egy 2010-es, hazai rendezésű kontinensviadalnak, már csak azért is, mert a 2006-os, margitszigeti normálmedencés Eb-n nem sikerült döntőbe jutnia kedvenc távján, 200 m mellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik