Élet-Stílus

Orosz házidöntő Tokióban

Az orosz Szvetlana Kuznyecova és honfitársnője, Dinara Szafina vívja majd a 1.34 millió dollár összdíjazású tokiói női tenisztorna döntőjét. A két teniszező tizedszer találkozik.

Elsőként az ötödik kiemelt orosz Szvetlena Kuznyecova biztosította a helyét a fináléban, miután egy szoros és egy könnyebb játszmában legyőzte a selejtezőből feljutott szlovén Katarina Srebotnikot.

A rövidítésben eldőlő első szett után Kuznyecova a másodikban már az elejétől átvette az irányítást, s mivel háromszor is elvette ellenfele adogatását, nem volt kétséges győzelme – igaz, csak a negyedik meccslabdáját érvényesítette azok után, hogy 40-0-ra is vezetett az utolsó játékban.

„Nagyon jól érzem magam Tokióban, s olykor új megoldásokkal is próbálkoztam” – tekintett vissza a 2004-es US Open győztese. „A Fed-kupában elért siker plusz motivációt adott nekem.”

Kuznyecova idei első tornagyőzelmére pályázik, de nem lesz könnyű dolga, ugyanis azzal a Dinara Szafinával találkozik, aki idén kétszer is megállította.

Egyszer salakon, míg legutóbb Montrealban kemény pályán volt jobb. A két teniszező eddig kilencszer mérkőzött, Szafina 5-4-re vezet.

Szafina egy játékot engedélyezett korábbi mumusának (Getty)

Szafina egy játékot engedélyezett korábbi mumusának (Getty)

A statisztika ugyanakkor másodlagos lehet, s ezt épp a Petrovát elgázoló, rengeteg nyerő ütése mellett hét fogadhatatlan adogatást (ászt) ütő Szafina igazolta, aki öt elvesztett meccs után először győzte le honfitársnőjét.

„Minden kezdet nehéz, de ez meglehetősen könnyűre sikerült. Nem foglalkoztam azzal, hogy még nem nyerte ellene, úgy mentem ki a pályára, hogy akkorát ütök a labdába, amekkorát csak tudok” – árulta el nyerő stratégiáját Szafina. „Kuznyecova ellen is érdekes lesz. Nagyon jól ismerjük egymást, és remélem, élvezetes mérkőzést játszunk.”

Tokió, női torna
Elődöntő:
Szafina (orosz, 4.)-Petrova (orosz) 6:1, 6:0
Kuznyecova (orosz, 5.)-Srebotnik (szlovén) 7:6, 6:2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik