Élet-Stílus

Két magyar bronzérem az evezős Eb-n

A címvédőként indult Varga Tamás, Hirling Zsolt duó, valamint a Novák Zsófia, Hajdú Zsuzsa kettős is bronzérmet szerzett a könnyűsúlyú kétpárok versenyében az evezősök athéni Európa-bajnokságán.

Vargáék – akik 2005-ben világbajnokságot nyertek, a kontinensviadalon pedig tavaly lettek a legjobbak – a hazaiak olimpiai ezüstérmes egységével, valamint egy-egy olasz, francia, cseh és szlovén hajóval vették fel a küzdelmet a fináléban.

A görögök rajt-cél győzelmet aratva örvendeztették meg a közönséget, a magyarok pedig az ötödik helyről felkapaszkodva, remek hajrával jöttek be a harmadik helyre az olaszok mögött, és éppen csak megelőzve a franciákat, akik a pekingi olimpián előttük végeztek (Hirlingék a 14. helyen zártak).

Varga Tamás és Hirling Zsolt javított az olimpia után (MTI)

Varga Tamás és Hirling Zsolt javított az olimpia után (MTI)

A nők hasonló számában szintén hazai siker született, Novákék kellemes meglepetésre szerezték meg a bronzérmet a lengyelek mögött, maguk mögé utasítva a brit, osztrák, német triót.

“Ez nem olimpia vagy világbajnokság, de azért elég erős volt a mezőny, olyan közepesre értékelném. A Pekingben szerepeltek közül sokan távolmaradtak, de így is nagy volt a küzdelem. Előzetesen egy éremre számítottunk, a Varga, Hirling kettőstől, a lányok harmadik helye kellemes meglepetés, aminek nagyon örülünk. Összességében azt hiszem, elégedettek lehetünk” – mondta Melis Zoltán szövetségi kapitány.

A további magyar egységek közül a Simon Béla, Vinkó Gáspár kormányos nélküli kettes zárt a legjobb helyen, megnyerve a B finálét összesítésben a hetedik lett, Szabó Katalin (egypár) és a Juhász Adrián, Szabó Dániel, Kelemen Áron, Széll Domonkos összeállítású négypár pedig egyaránt negyedikként ért célba a “kisdöntőben”, így a tizedik helyen végzett.

Az Orbán Gergely, Szekér László kétpár a C döntőben szállt vízre, s összesítésben a 14. lett.

Evezős Eb, Athén

A magyar érdekeltségű A döntők eredményei:
Férfi könnyűsúlyú kétpár:
1. Dimitrosz Mugiosz, Vaszileosz Polimerosz (görög) 6:16.53
2. Lorenzo Bertini, Daniele Gilardoni (olasz) 6:19.34
3. VARGA TAMÁS, HIRLING ZSOLT (magyar) 6:22.41
Női könnyűsúlyú kétpár:
1. Kriszi Biszkici, Alekszandra Cavu (görög) 7:02.71
2. Weronika Deresz, Ilona Mokronowska (lengyel) 7:04.98
3. NOVÁK ZSÓFIA, HAJDÚ ZSUZSA (magyar) 7:08.8
Az Eb az eredeti tervek szerint vasárnap zárult volna, de a riasztó időjárási előrejelzések miatt már szombaton délelőtt lebonyolították az összes hátralévő futamot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik