Élet-Stílus

Igaly: hitegettek, de nem hagyom abba!

Igaly Diána úgy érzi, hogy hitegették, lenullázták, de Athén magyar skeetlövő olimpiai bajnoka éppen ezért nem hagyja abba a versenyzést és úgy döntött, csak azért is megpróbálja kiharcolni a részvételt a 2012-es londoni játékokra.

Igaly Diána úgy érzi, hogy hitegették, lenullázták, de Athén magyar skeetlövő olimpiai bajnoka éppen ezért nem hagyja abba a versenyzést és úgy döntött, csak azért is megpróbálja kiharcolni a részvételt a 2012-es londoni játékokra.

Igaly Diána elkeseredett, hiszen az olimpia óta már nem tud a budaörsi lőtéren edzeni, így a tréning helyett a napjai leginkább azzal telnek, hogy tárgyal és lőteret keres.

„Három év alatt összesen huszonhét helyszínt néztem meg, de sajnos egyik sem volt alkalmas arra, hogy ott koronglőteret lehessen építeni” – mondta a 2000-ben Sydneyben bronzérmes, Athénban aranyérmes, Pekingben 13. sportlövő, akinek 2006 augusztusában azért kellett elhagynia a BPLE budaörsi lőterét, mert állítólag a környéken lakók panaszkodtak a zajra.

Csak azért is folytatja (MTI)

Csak azért is folytatja (MTI)

Idén márciusban a budaörsi önkormányzat úgy határozott, engedélyezi a lőtér hosszabb idejű használatát, de csak a pekingi ötkarikás játékokig.

Az önkormányzat egyúttal 9,6 millió forintot szavazott meg a sportolónak, ezt akkor kapja meg, ha már megtalálta az új területet, megkötötte rá a szerződést, elkezdte a lőtérépítést.

Igaly utoljára valamikor július végén edzhetett Budaörsön. „A régi lőteret benövi a gaz, mindig sírok, amikor elmegyek mellette, közben pedig kénytelen vagyok Balatonfűzfőre, vagy Sarlóspusztára járni edzeni. Alkalmanként legalább tízezer forintba kerül az edzésem, és akkor az útiköltségről még nem is beszéltem. Időm nagy részét az köti le, hogy tárgyalok, lőtérnek való területet keresek, így azonban csak feleannyit tudok edzeni, mint máskor” – magyarázta Igaly, aki úgy érzi, másfél évig hitegették, hogy lesz megoldás a problémájára.

„Korábban a budaörsi önkormányzat felajánlott nekem egy másik területet. Már majdnem aláírtuk a szerződést, de kiderült, hogy az a terület erdőtelepítés előtt áll. Ha az önkormányzat lelkiismeretesen utána jár, megtudhatta volna, hogy fel sem ajánlhatja nekem. Én pedig nem vagyok másfél évig abban a megnyugtató hitben, hogy megoldódott a problémám és Peking után egy aláírt szerződéssel kezdhetem építeni a lőteret.”

Igaly néha egyedül érzi magát, de mint mondta, azért a családján kívül többen is vannak, akikre számíthat. Közéjük tartozik Elbert Gábor, az MLSZ jelenlegi főtitkára, aki kapcsolatai révén azóta is segít a sportlövőnek, amióta már nem sportszakállamtikár. Ezen kívül a budaörsi Készenléti Rendőrség is felajánlott egy területet Igalynak, de még nem biztos, hogy az megfelelő skeetlőtérnek. A sok nehézség ellenére az olimpiai aranyérmes lövő úgy döntött, folytatja a versenyzést.

„Athén után úgy gondoltam, hogy csak Pekingig csinálom, de egy 30 éves, eredményekkel teli pályafutással a hátam mögött nem lenne méltó így, a mélyponton abbahagyni. Már csak ezért is folytatom , megpróbálok kvótát szerezni a londoni olimpiára.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik