Élet-Stílus

Paralimpia: két magyar bronzérem úszásban

Két bronzérmet szereztek a magyarok a pekingi paralimpia hétfői versenynapján, mindkettőt úszásban. Vereczkei Zsolt 50 méter háton, a vasárnap 100 m pillangón világcsúccsal győztes Sors Tamás hétfőn 100 m gyorson lett harmadik.

Kovács Ervin a negyedik helyen végzett, Zámbó Diána 50 m háton hatodikként, Becsey János 100 m gyorson nyolcadikként ért célba.

Sors Tamás aranyérme után egy bronzot is szerzett (MTI)

Sors Tamás aranyérme után egy bronzot is szerzett (MTI)

Vincze Gábor a cselgáncsozók versenyében a 81 kg-os súlycsoportban erőnyerőként jutott be a legjobb nyolc közé, itt azonban kikapott a címvédő és világbajnok francia Cyril Jonard-tól, majd a vigaszágon is alulmaradt iráni ellenfelével szemben, így 7. lett.

A vitorlázók 2,4 MR osztályában a kedvezőtlen szélviszonyok miatt a tervezett kettő helyett csak egy futamot rendeztek, Pegán Zoltán – az utólagos óvások után – a 15. helyről várja a folytatást.

Bocsában Gyurkota József és Béres Dezső is elveszítette utolsó csoportmérkőzését, ezzel egyikük sem jutott tovább, párosban, együtt viszont van lehetőségük a javításra. Kiestek az első fordulóban a teniszezők is, Farkas László holland, Prohászka Csaba spanyol riválisától kapott ki két-két játszmában, de egymás oldalán még indulnak párosban is.

Vereczkei Zsolt (balról), a győztes brazil Dias és a második a kínai Hö Csün (MTI)

Vereczkei Zsolt, a győztes brazil Dias és a második a kínai Hö Csün (MTI)

Nem sikerült a bemutatkozásuk az asztaliteniszezőknek: Zborai Gyula francia, Bereczki Dezső nigériai asztaliteniszezőtől szenvedett vereséget a csoportküzdelmek első fordulójában. A paralimpián eddig 37 ország sportolói végeztek dobogós helyen, a magyarok egy arany- és két bronzéremmel a 20. helyen állnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik